2017. február 26., vasárnap

11.rész

A mai reggel egy az egyben a kapkodásból állt. Azt szerettem volna, ha ma minden a lehető legtökéletesebben alakul. Nem szerettem volna csalódást okozni Hikari - nak, ezért megtettem minden tőlem telhetőt, hogy ez a nap tényleg csodálatos legyen. Kora reggel, már igyekeztem is a fodrászhoz Daiki - val együtt. Mivel tudom, hogy hamarosan úgysem lesz hajam, ezért gondoltam előtte kipróbálok valami új stílust és visszatérek az eredeti fekete hajszínemhez.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte Daiki, mikor megérkeztünk.
- Igen. Nem sokat vágatok le belőle, de szeretnék kipróbálni valami újat! - igazság szerint nem féltem a hajvágástól, elvégre csak nem lehet elrontani. A végeredményen, még én is meglepődtem. Túlságosan is máshogy néztem ki, mint eddig. A hajam, már nem világosbarna volt és a szemembe sem lógott bele, hanem rövid volt és fekete.
- Úgy nézel ki, mint egy üzletember! - veregette meg Daiki a vállamat, én pedig valami mosoly félét aggattam az arcomra. Ki tudja talán a fekete öltönyben tényleg így nézhettem ki. Az idegességem kezdett egyre jobban elhatalmasodni rajtam.
- Szerinted tetszeni fog neki, amit kitaláltam?
- Már hogyne tetszene neki? Hiszen rengeteg dolgod volt vele!
- Ez igaz. Daiki, be tudnál ma menni a kórházba?
- Minek menjek oda? Tudtommal, csak este lesz a kezelésed.
- Igen, de szeretném, ha meglátogatnád Chinen - t. Nem szeretném, hogy egyedül legyen!
- Rendben, ha nagyon akarod, akkor benézek hozzá! - mikor hazaértünk, eltettem Hikari ajándékát, meg a csokor fehér rózsát és átsiettem hozzájuk. Nagyon ideges voltam és nem tudtam mit fog szólni majd az új kinézetemhez. Vettem egy mély levegőt és becsöngettem.
- Ryosuke megjöttél! - nyitotta ki az ajtót és mosolyra húzódott a szája.
- Igen, igyekeztem, hogy minél előbb elindulhassunk.
- Ez a haj sokkal jobban áll neked, mint a korábbi! Felnőttesebbnek nézel ki tőle!
- Tényleg tetszik? Féltem, hogy ki fogsz majd nevetni!
- Mégis miért gondoltad ezt? Nagyon tetszik, hogy végre visszafestetted a hajadat feketére. Nekem ez a szín különben is jobban tetszik. Na, akkor megmutatod végre a meglepetésemet?
- Persze. Kisasszony indulhatunk? - felé nyújtottam a karomat, mire ő belém karolt és úgy indultunk el.
- Remélem tetszeni fog majd az ajándékom Ryosuke! Egész éjszaka ezen dolgoztam és örültem, hogy négy órát tudtam aludni!
- Nekem az is elég, hogy itt vagy! - a füle mögé simítottam az egyik tincsét és megcsókoltam. Ha valaki azt mondta volna, hogy Hikari meg én egy pár leszünk, akkor nem hittem volna el, erre tessék!
- Na, csukd be a szemed!
- De akkor nem fogok látni semmit sem!
- Ne aggódj, majd én, vezetlek! - erre becsukta a szemét, én pedig megfogtam a kezét és úgy vezettem őt egészen a parkig.
- Mikor nyithatom már ki? Elég ijesztő ez így Ryosuke!
- Most már kinyithatod! - erre kinyitotta a szemeit és tátott szájjal meredt a tájra. Ameddig mi ideértünk, Daiki titokban idehozta a piknikre szánt ebédet is, szóval minden kész volt mire megérkeztünk.
- Ryosuke, ezt tényleg te csináltad? - nézett körbe, majd megakadt a szeme a parkkal szemben lévő tavon, ami be volt borítva a cseresznyefa virág szirmaival.
- Néha még magamat is meg tudom lepni! Tudom, hogy nem valami csodálatos, de beleadtam mindent!
- Ez gyönyörű! Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna tőled! Fura nem? Eddig csak legjobb barátok voltunk, most pedig már együtt vagyunk.
- Én ezt egyáltalán nem tartom furcsának! Én mindig is tudtam, hogy több van köztünk. mint szimpla barátság!
- Te vagy a legjobb dolog, ami most történt velem! De én még mindig félek, hogy el foglak veszíteni Ryosuke!
- Ne gondolj most erre. Csak érezzük jól magunkat rendben? - bólintott egyet, én pedig hátulról átöleltem. Olyan megnyugtató volt, hogy kettesben voltunk és senki sem zavart minket. Hikari csillogó szeméből egyből le tudtam olvasni milyen boldog és ha ő boldog, akkor az nekem épp elég.
- Ryosuke üljünk el oda! - mutatott egy fa alá, én pedig bólintva egyet követtem.
- Miért akartál most idejönni? - erre a táskájából elővett egy kisebbfajta könyvet alaposan becsomagolva.
- Az ajándékod! Remélem tetszeni fog, mert az egész szobámat fel kellett túrnom, hogy ezt megcsinálhassam! - én kinyitottam és könyv helyett, egy album volt benne tele a kettőnkről készült képekkel!
- Hol szerezted ezeket? Hiszen itt még csak gyerekek vagyunk! - mutattam egy képre, ami az óvoda épülete előtt készült. Ott barátkoztunk össze, bár a szüleink korábban is ismerték egymást.
- Igazából ezek a képek mindig meg voltak nekem. Minden egyes képet megőriztem és ezt tettem bele az albumba.
- Hé, ez akkor készült mikor Yuma itt volt! - azon a képen tényleg úgy néztünk ki mi hárman, mint egy igazi család. Hikari az én ölemben ült, Yuma pedig Hikari ölében.
- Nekem ez a kedvenc képem! Olyan családias kép lett.
- Köszönöm Hikari! Azt is, hogy a barátomként mindig ott voltál nekem, meg azt is, hogy nem hagytál cserben, mikor kiderült a betegségem!
- Egy valamit jegyezz meg Ryosuke: Én soha nem foglak téged elhagyni! Nem érdekel, ha mások azt mondják, hogy ne járjak veled, csak mert beteg vagy! Én boldog vagyok veled és más amúgy sem számít! - erre én magamhoz húztam és egy puszit nyomtam a homlokára. Az idő sajnálatos módon hamar eltelt, nekem pedig indulnom kellett a kezelésre. Hikari felajánlotta, hogy ha már úgyis velem van, akkor elkísér a kezelésre is. Ezt jó ötletnek tartottam, így végül együtt mentünk el a kórházba. Már rendesen besötétedett, csak a kórtermekből szűrődő lámpafény adott valami világítást a folyosónak. Az én szobámból, azonban nem lámpafény, hanem gyertya fény szűrődött ki. Mikor bementünk, a szoba közepén állt egy asztal, rajta néhány szál gyertyával és egy nagy csokor fehér rózsával. Inoo Chan és Hikaru pedig ott álltak vigyorogva, pincérnek öltözve.
- Ryosuke ezt te csináltad? - kérdezte Hikari, én pedig zavartan bólintottam egyet.
- Kisasszony, ha megengedi! - húzta ki Hikaru a széket, Hikari pedig mosolyogva leült.
- Meghoztam, a vacsorát! - lépett be Chinen fülig érő mosollyal és két tányérral, amin sült marhahús volt.
- Ezt te csináltad ugye? - suttogtam Chinen fülébe, mire ő rám kacsintott. A hármas elhagyta a szobát, hogy kettesben lehessünk.
- Chinen Kun nagyon kitett magáért!
- Te tudod, hogy ő csinálta?
- Hallottam, amikor megkérdezted tőle! Az a fiú felnézz rád Ryosuke!
- Hát igen, mivel egy fél fejjel magasabb vagyok nála, ezért ebben van valami.
- Nem így gondoltam! Csak szeretett volna a kedvedre tenni, vagy viszonozni valamit abból, hogy te úgy kezdtél el vele barátkozni, hogy nem érdekelt téged a problémája.
- Chinen olyan nekem mintha az öcsém lenne, természetesen odafigyelek rá!
- Olyan jó kettesben leni veled! - a kezét végigsimította a kezemen, de én reflexből ellöktem róla.
- Kérlek, hagyd ezt abba!
- Mi a baj, nem érzed jól magad?
- Csak nem akarom, hogy sajnálatból velem legyél! Hiszen úgyis meg fogok halni nekem? - Hikari felállt és lekevert nekem egy pofont.
- Idióta! Mi a fene ütött beléd Ryosuke?
- Minek akarsz olyannal járni, aki fél lábbal a sírban van? Keress inkább magadnak olyat, aki egészséges és boldoggá tud tenni!
- Te tényleg ezt akarod? Keressek helyetted valaki mást?
- Igen. Sokkal jobb lenne neked is!
- Ahogy akarod! - láttam, hogy a szemei már könnyesek, de mégsem próbáltam megvigasztalni. Csak hagytam, hogy sírva kiszaladjon a szobából, én pedig ott ültem egyedül és azon gondolkoztam, vajon miért lettem ennyire hülye? Felálltam a helyemről és utána futottam. Hikari már nem volt sehol és csak remélni tudtam, hogy nem ment még el. Kiszaladtam a kórházból és akkor láttam meg, hogy Hikari ott áll az esőben és didereg.
- Hikari! - kiáltottam oda neki, mire rám nézett és láttam, hogy még mindig sír.
- Mire volt ez jó neked? Ha nem érdekellek, akkor miért akartad, hogy járjak veled?
- Csak azért csináltam, mert azt akartam, hogy te szakíts velem! - odasétáltam hozzá, majd ráterítettem a kabátomat.
- Miért akartad, hogy szakítsak veled?
- Mert nem akarom, hogy látnod kelljen, mit tesz velem ez a betegség! Nem akarom, hogy lásd, milyen állapotban leszek néhány hónapon belül, mert nem tudnék élni azzal a tudattal, hogy miattam nem lehetsz boldog!
- Ryosuke, amikor összejöttünk én tudtam, hogy ez nem lesz könnyű! Nem vagyok olyan gyenge, mint hiszel. Ha tényleg azt akarod, hogy boldog legyek, akkor csak ne lökj el magadtól!
- Ne haragudj! Én akkora idióta vagyok! - még szerencse, hogy esett az eső, így nem lehetett észrevenni az arcomról lefolyó könnycseppeket. Borzasztó volt, hogy csak így képes lettem volna elengedni őt annak ellenére, hogy mennyire szeretem.
- Dehogy haragszok rád Ryosuke! De kérlek, ne mond nekem még egyszer, hogy nem tudnál boldoggá tenni! Hiszen most is boldog vagyok, mert itt vagyok veled! - végigsimította az arcomat, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Nem számított az arcunkra zúduló eső, sem a dermesztő hideg, csak ott voltunk egymásnak és ez bőven elég volt. - Most már menjünk be jó?
- Maradjunk még így egy kicsit! Sajnálom, hogy elszúrtam az estét Hikari! De talán ezzel még helyre tudom hozni! - előkaptam a zsebemből Hikari ajándékát, ami egy nyaklánc volt, aminek a medáljában van egy közös kép rólunk, pontosabban az első közös képünk egy párként.
- Ez gyönyörű Ryosuke! De a képet honnan szerezted?
- Meg kértem valakit, hogy titokban fotózzon le minket! De nem ez számít, hanem, hogy ez a nyaklánc az ígéretem arra, hogy történjen bármi én mindig boldoggá foglak tenni! - a nyakába raktam a nyakláncot, majd gyengéden megcsókoltam. Ezek után már csak remélni tudom, hogy ez a kapcsolat tényleg örökké fog tartani.

3 megjegyzés:

  1. Juuj :D
    Ez a rész is nagyon jól sikerült!:D
    Ryosuke hajvágása meglepett, és akkor még csak az elején jártam a résznek... :D
    Ez a piknik nagyon édes volt, ráadásul még Chinen is szervezkedett... :D
    Hikari és Ryosuke a köztük álló sok akadály ellenére is nagyon aranyosak, remélem nem történik köztük semmi rossz a jövőben sem... :D

    VálaszTörlés
  2. Fogszuvasodást kapok, annyira töményen édes ez a rész. Na jó, komolyra fordítva a szót... Már elsőre se igazán érettem, meg most se igazán értem, mi ez a hirtelen kiakadás Ryo-nál. Oké, fogjuk rá a betegségére, meg, hogy alapjáraton hisztis (az anyja mondta, nem én). Még szerencse, hogy időben észbe kapott...

    VálaszTörlés
  3. Végig tele volt romantikával,csak Ryo eléggé elbaltázta ezzel a szakítós kijelentésével a dolgot. Csak ezért csinálta az egészet,hogy szakítani tudjon a lánnyal?

    VálaszTörlés