2017. február 24., péntek

9.rész

Másnapra valamennyire sikerült megemésztenem a tegnap történteket. Persze nem mondom, hogy nem fáj, de túl kell lépnem rajta. Reggel kezelésre kellett mennem, Daiki pedig elkísért. Nagyon nem vártam ezt az újabb kezelést, már kezd kicsit elegem lenni belőle. Miután megérkeztünk, a nekem előkészített sterilizált szobába kellett mennem. Furcsa volt, hiszen eddig minden kezelést a szobámban csináltak meg.
- Yamada Kun, örülök, hogy itt vagy! - Kuroda Sensei orvosi köpenyben és szájmaszkban állt előttem.
- Miért kellett idejönnöm?
- Ne ijedj meg, csak nem akarjuk, hogy fertőzést kapj! Chinen Kun nem rég beteg lett és mivel tudjuk milyen sokat tartózkodott a szobádban, ezért fertőtlenítjük a szobát, hogy ne kaphass el semmiféle fertőzést! - Chinen beteg lett? Remélem nincs komolyabb baja.
- Mi a baja doktor?
- Tüdőgyulladása van, ezért ágyban kell maradnia!
- A kezelés után szeretném őt látni. Kérem, engedje meg!
- Rendben van, de csak maszkban, és ha lehet ne érintkezzetek túl sokat! - Mai Chan befecskendőzte a gyógyszert, pontosabban gyógyszereket, ugyanis most kettő tasaknak kellett lefolynia. Amikor Kuroda Sensei azt mondta, hogy megemelik az adagomat, azt tényleg komolyan is gondolta. Remélem, hogy ez használni is fog és nem tesz kárt a szememben a betegség. Daiki nem jött be, mert nem szerette volna látni mit fecskendeztek belém. Ott feküdtem a fehér falak között és vártam, hogy lecsöpögjenek a gyógyszerek, aztán mehessek Chinen - hez. Nagyon a szívemhez nőtt szinte már az öcsémként tekintek rá. Azt a durván két órát alvással töltöttem el. Mikor végre lecsöpögtek a gyógyszerek, kissé fáradtan ugyan, de végül bementem Chinen - hez. Igazából sajnáltam, amiért annak az izének el kellett takarnia a számat, de nem akarok elkapni semmilyen fertőzést.
- Chinen Kun! - nyitottam be a szobába, mire rám nézett azokkal a nagy barna szemeivel.
- Yama Chan! De jó, hogy itt vagy.
- Amint megtudtam mi történt veled, egyből ide akartam jönni, de várnom kellett a kezelés végéig. Ugye most már nem vagy olyan rosszul?
- Nem és most, hogy te itt vagy, már szomorú sem! Csak beugrottál igazam van?
- Egy órám van még, míg el nem indulunk haza, szóval addig csinálhatnánk valamit.
- Van egy csomag kártya a fiókban. Még egyszer sem használtam, mert nem volt kivel játszanom. Egyébként milyen volt a meccs?
- Egész jó, bár a végén összevesztem az egyik barátommal. De ez csak egy apróság, nem olyan nagy ügy! - nem akartam őt lefárasztani mindenféle ostoba dologgal, így végül csak burkoltan említettem meg neki a Ryu dolgot. Szegény fiú egész játék közben halál sápadt volt. 
- Yama Chan örülök, hogy bejöttél hozzám!
- Én is örülök, hogy itt voltam, de most már mennem kell haza. Légy jó öcsi! - borzoltam össze a haját.
- Azt mondtad, hogy öcsi? - a szemei elkezdtek csillogni, én pedig elmosolyodtam.
- Hiszen olyan vagy nekem mintha az öcsém lennél. De most már tessék aludni! - Jól betakartam, majd kimentem a szobából. Daiki már megérkezett, ezért mentünk is haza.
- Nagyon a szíveden viseled a fiú sorsát! - említette meg az autóban.
- Igen. Chinen sokat segített már nekem mióta a kórházban vagyok és megszerettem. Vajon anya elkészült már az ebéddel?
- Abban biztos vagyok, te éhenkórász!
- Hé, én még fejlődésben vagyok, ergo annyit ehetek, amennyit csak akarok!
- Szerintem ma lesz valaki, aki még nálad is többet fog enni! - miután megérkeztünk és kiszálltunk a kocsiból, egy ismerős hang csapta meg a fülemet.
- Ryo bácsi!
- Yuma? - mikor megfordultam, a négyéves unokaöcsém, csak úgy rohant felém. Én felkaptam és agyonpuszilgattam. Yuma Daiki fia, akit az anyja nevel, de a bátyám minden hónapban láthatja őt.
- Bezzeg engem nem ölelt meg így! - mérgelődött Daiki, én pedig elnevettem magamat.
- Már azt hittem el is felejtkeztél rólam törpe! Na, mit szólnál, ha ebéd után elmennénk szórakozni?
- Ugye focizni is elmegyünk? - említettem már, hogy a család igazi focirajongó, nos, ebből a legkisebb sem maradhat ki. Na és vajon ki a kedvence? Nem túlzás, ha azt mondom, hogy az ő imádni való nagybátya.
- Ez csak természetes! Na de most menjünk enni, mielőtt még a nagyi mérges lesz! - suttogtam a fülébe és bementünk. Leültettem Yuma - t közém és Daiki közé, így legalább nem fogunk rajta összeveszni. A marhahúsnak mennyei illata volt, ám legnagyobb sajnálatomra mikor beleharaptam, nem éreztem az ízét. Akárhogy próbáltam érezni egy kis sósságot, vagy bármi mást, egyszerűen nem ment.
- Köszönöm, de nem kérek többet! - toltam el magamtól a tányért, mire minden szempár rám szegeződött.
- Ryosuke rosszul vagy? Hiszen a marhahús a kedvenced! - panaszkodott az anyám.
- Igen, de nem érzem az ízét! - szomorúan bólintottam egyet, majd elnézést kérve felsiettem a szobámba. Az íz érzék elvesztése azt jelentette, hogy szépen lassan a többi mellékhatás is jelentkezni fog. Egy kicsit, na, jó nagyon elszomorodtam. Nem akartam csalódást okozni az unokaöcsémnek, ezért mosolyt erőltettem az arcomra és úgy mentem vissza.
- Ryo jól vagy? - kérdezte Daiki, én pedig bólintottam egyet.
- Na Yuma készen állsz életed legjobb délutánjára?
- Igen Ryo bácsi! - ugrott a karomba, én pedig alig bírtam megtartani. Végül felültettem a nyakamba és úgy mentünk át Hikari -hoz mert ő is jön velünk.
- Ryosuke, Yuma! - mosolyodott el Hikari, mikor meglátott minket.
- Emlékszel még rá? - mutattam Hikari felé, mire Yuma elmosolyodott.
- Igen, a múltkor is ő kísért el minket ebédelni!
- Látod Ryosuke, mondtam, hogy fel fog ismerni! - levettem Yuma - t a hátamról,  majd megfogtam az egyik kezét, Hikari pedig a másikat és úgy mentünk el fagyizni. Olyanok voltunk így hárman, mint egy család. Csak remélni tudom, hogy a jövőben a mi gyerekeink is ilyen aranyosak lesznek, mint amilyen Yuma is.
- Yuma mi lenne, ha fagyi helyett, már most elmennénk focizni?
- Ez jól hangzik. Hikari te is játszol majd velünk?
- Én ebben nem vagyok olyan jó, de ha megmutatjátok, hogyan kell akkor talán beállok én is.
- Ryo bácsi a legjobb focista az egész világon és én olyan akarok lenni, mint ő, meg apu! Anya mindig azt mondja, hogy szívesen hagyna ott egy kicsit apával, de fél, hogy Ryo bácsi nem adna vissza neki! - tőlem félti a gyerekét? Hiszen nem is én vagyok az apja! Jó persze, sokkal többet foglalkoztam vele mint Daiki és lényegében kisajátítottam őt magamnak, de ez nem Daiki hibája! Mikor megérkeztünk a focipályára, Yuma már nagyon elemében volt és össze visszaszaladgált a labdával, amit magunkkal vittünk. Hikari - val alig bírtuk féken tartani. Végül is nagyon jól szórakoztunk mi hárman. A focizástól eléggé elfáradtam, de azért azt a fagyit nem hagytuk ki. Addigra már Yuma is alaposan kifáradt, így visszafelé már a hátamon kellett hazacipelnem. Szülőnek lenni tényleg nehéz dolog, de megéri, mikor látod a gyerek arcán azt a hatalmas mosolyt. Miután hazaértünk, letettem őt a kanapéra, majd előkerestem a kedvenc focilabdámat.
- Yuma ez legyen a tiéd! - nyomtam a kezébe, mire a mosolya még szélesebb lett.
- Köszönöm Ryo bácsi! Nagyon fogok rá vigyázni!
- Ígérd meg, hogy soha nem fogod feladni az álmaidat! Ha igazán akarod és beleadsz mindent, úgyis teljesülni fog! - kicsit összeborzoltam a haját, majd hagytam, hogy Daiki felvigye őt a szobájába.
- Azt hiszem neked is menned kellene lefeküdni, mert holnap vissza kell menned a kórházba, emlékszel?
- Igen. Ráadásul a doki azt mondta, hogy lesz valami gerinccsapolás is, szóval egy darabig csak feküdni fogok tudni. Erről jut eszembe, Hikari nincs kedved itt aludni?
- Nem szeretnék zavarni! - az arca olyan vörös lett, mint a rák, én pedig elnevettem magamat.
- Ne legyél zavarban, csak egy ágyban alszunk, amit már megtettünk a kórházban is! Te valami másra gondoltál? - erre ő bólogatni kezdett.
- Ne haragudj, kicsit félreértettem a dolgokat!
- Végül is nem is lenne olyan rossz ötlet! - a karomba kaptam, ahogyan a friss házasoknál szokás és felvittem őt a szobámba, majd ráfektettem az ágyra és odafeküdtem mellé.
- Jó apa lesz belőled Ryosuke! Az alapján, ahogyan ma viselkedtél az unokaöcséddel, biztos vagyok benne.
- Remélem a gyerekeink is így fogják gondolni!
- Honnan tudod, hogy te leszel majd a gyerekeim apja?
- Azért, mert az szeretnék lenni! Nem akarok keresni senki mást, nekem tökéletes vagy te! - erre elmosolyodott és egy csókot nyomott a számra.
- Szeretlek Ryosuke! De figyelmeztetlek, hogy nem fogsz megszabadulni tőlem! - elnevettük magunkat, én pedig Hikari fölé hajolva gyengéden megcsókoltam. A csókunk egyre jobban elmélyült és átadtuk magunkat a szenvedélynek.
- Ryosuke, félek, hogy ez nem tart majd örökké!
- Bármi is történjen, minket mindig össze fog kötni minket egy nagyon erős kötelék, szóval ne aggódj. Még ha testben nem is lehetek majd melletted, de itt mindig megtalálsz! - a szívére mutattam, mire Hikari - nak elkezdtek folyni a könnyei.
- Nem akarlak elveszíteni Ryosuke! Azt akarom, hogy tényleg egy család legyünk a jövőben, legyenek gyerekeink és meglegyen mindenünk. De ehhez te is kellesz, szóval ígérd meg, hogy minden erőddel küzdeni fogsz rendben?
- Ebben biztos lehetsz! - a mellkasomra döntöttem a fejét és óvatosan letöröltem az arcáról a könnycseppeket. Éreztem, hogy kezd megnyugodni, majd szépen lassan el is aludt. Most mégis mit tegyek? Olyat ígértem meg neki, amit nem biztos, hogy be is tudok majd tartani.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    A kritikához szükségem lenne egy e-mail címre, kérlek azt még írd meg a csevegőbe! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  2. Waow, nagyon tetszett ez a rész is!
    Az elején, mikor kiderült hogy Chinen rosszul lett, eléggé megijedtem...
    Yuma nagyon aranyosnak tűnik, és ők hárman tényleg olyanok voltak így, mint egy család.. :D
    Látszik, hogy a kapocs egyre erősebb Hikari és Ryosuke között, nagyon aranyosak együtt!:D

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Hikari, te meg a piszkos fantáziád... :D
    Na, jó, nem. Cukik voltak ők hárman én is egy kis családot láttam. Az elmondottakból meg pláne az tűnik ki, hogy Ryo inkább volt apukája a kiskölöknek. Azt nem tudom, Hikariból milyen anya lesz, de abban igazat adok neki, hogy Ryonak gyerekek mellett a helye. =D
    Ja, és mellékes megjegyzés (bocs máshogy nem tudtam szerkeszteni, csak így, hogy az előzőt töröltem): Baromi jó az a gif a bejegyzésben :P

    VálaszTörlés