2017. február 23., csütörtök

7.rész

Másnapra a közérzetem helyreállt. Mikor felkeltem, Hikari már nem volt ott mellettem, helyette Chinen ült az ágyam mellett és boci szemeket meresztett rám.
- Jó reggelt Yama Chan!
- Hol van Hikari?
- Azt mondta, hogy haza kellett mennie, de nem akart téged felébreszteni. Egyébként Kuroda Sensei behívta a mamádat.
- Mégis mit akarhat neki mondani?
- Nem tudom. Talán meg kellene nézned.
- Igazad van! Te csak maradj itt, én mindjárt visszajövök! - kimásztam az ágyból, majd Kuroda Sensei irodájához mentem, ami a folyosó végén volt és bekopogtam az ajtón.
- Szabad! - benyitottam az irodába, majd biccentettem egyet a fejemmel.
- Ryosuke! - állt fel az anyám, majd szorosan magához ölelt.
- Jól vagyok, ne aggódj miattam! Miért hívatta be az anyámat doktor?
- Amiről beszélni fogok, az közel sem jó dolog. A daganat az agyadnak egy igen kényes pontján helyezkedik el, ezért nem lehet műtéti úton eltávolítani.
- Ez mit fog jelenteni a számomra?
- Azt, hogyha nem találunk sürgősen más megoldást, akkor néhány hónapod belül el fogod veszíteni a látásodat! - kellett néhány perc, mire eljutott az agyamig a dolog. Vakság? Miért csinálják ezt velem? A saját testem miért akarja a halálomat? Egy szó nélkül felálltam, és mint egy zombi, vonszoltam magamat vissza a szobámba. Chinen még mindig ott volt, de én nem törődve vele, az ágyamra vetettem magamat.
- Mi történt Yama Chan? Valami rosszat mondtak?
- Azt mondták meg fogok vakulni, ha nem találnak valami más megoldást a daganat eltávolítására.
- Yama Chan ne add fel! Kuroda Sensei mindent el fog követni, hogy ez ne történhessen meg! - erre Hikaru és Inoo Chan rontottak be a szobába.
- Na, ki áll készen a szórakozásra? - kérdezték kórusban, mire Chinen szomorúan megrázta a fejét.
- Nem akarok megvakulni! - nyöszörögtem, mire a két fiú arcára fagyott a mosoly.
- Talán jobb lenne, ha mi inkább elmennénk? - ajánlotta fel Chinen, de én megráztam a fejemet.
- Maradjatok csak nyugodtan, nekem úgyis muszáj lesz ezt megemésztenem! Aztán meg jó ha nagy a társaság! - egy pillanatra elmosolyodtam, hogy a hangulat ne legyen ilyen komor. Hikaru és Inoo Chan felajánlották, hogy segítenek összeállítani nekem, hogy a kezelések alatt mit ehetek és mit nem. A reggel nagy része, ezzel telt el. Tizenegy óra körül, Daiki, Yuya és legnagyobb meglepetésemre Yabu Sensei jött látogatóba.
- Dai Chan, Yabuchi! - kiáltott fel Hikaru, majd az ötös egy szoros ölelés után felkiáltott.
- Best! - mind az öten elnevették magukat, mi pedig Chinen - nel vadul pislogtunk rájuk.
- Mi az a Best? - kérdezte végül Chinen
- A Best, a suli legjobb pasijai! Mi öten voltunk a legjobb és legnépszerűbb pasik a suliban. Mit gondolsz öcsi, miért lettél te olyan népszerű? - nevetett fel Daiki, én pedig az arcomat a párnába nyomtam.
- Ne már! Annyi munkám volt abban, hogy népszerű legyek, erre kiderül, hogy az emberek nagy része a bátyáim miatt szeret! - nyöszörögtem, a többiek pedig nevetni kezdtek.
- Yamada Kun, a jövő héten lesz egy kisebb mérkőzés és szeretném, ha te is eljönnél!
- Nagyon szívesen elmennék edző, de még meg kell kérdeznem az orvosomat, hogy elenged e! - igazából nagyon szerettem volna elmenni és az első sorból szurkolni a csapatnak. Persze azzal is tisztában voltam, hogy csak akkor mehetek el, ha az állapotom megengedi. Nagyon jó volt, hogy megint sokan összegyűltünk. Chinen és én, elmélyülve hallgattuk, az idősebbek beszámolóját, az akkori iskolai életről. Kigondolta volna, hogy azokban az években is sok izgalmas dolgot lehetett csinálni. Délután jött az újabb kezelés és az újabb adag gyógyszer. Addigra csak Yuya és Chinen maradtak velem. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit besegítek a bátyámnak, ezért behívtam Mai Chan - t is a szobába.
- Yamada San, nem is tudtam, hogy maga is itt lesz! - elkezdte igazgatni a haját és eléggé zavarban volt. Hiába, ez a bátyám sajátos varázsa, bárkit képes zavarba hozni maga körül.
- Ma én vigyázok az öcsémre, de örülök, hogy maga is itt van!
- Mai Chan, a bátyám azt szeretné kérdezni, hogy nincs e kedve elmenni vele randizni?
- Igazán? Sajnos még tart a munkaidőm, de a kórháznak van egy étkezője, oda szívesen elmennék!
- Rendben, akkor menjünk! - Yuya kelletlenül elmosolyodott, majd felém fordult.
- Ezért még számolunk! - én csak elmosolyodtam és megpaskoltam a vállát.
- Kérlek, adj bele mindent! - mindketten kimentek, én pedig egyedül maradtam. Chinen időközben vizsgálatra ment, így nem tudott itt maradni velem. Először még nem is nagyon érdekelt az egyedüllét, később viszont egyre jobban zavart. Mivel az infúzió még nem csöpögött le, ezért az állvánnyal együtt ballagtam le az ebédlőbe, ahol a bátyám és Mai Chan kettesben ettek és láthatóan nagyon jól érezték magukat. Bevallom kicsit féltékeny lettem. Én sosem kerültem ilyen közel a bátyámhoz, mint most ő. Szomorúan visszamentem a szobámba és megvártam, amíg az infúzió lecsöpög. Mivel Yuya és Mai Chan továbbra sem érkeztek meg, úgy döntöttem inkább eltűnök. Úgyse vennék észre, hogy nem vagyok a szobámban. Az infúziós állványt sikerült lecsatolnom, majd elindultam. Igazából magam sem tudtam hová akarok menni, csak olyan helyet akartam, ahová el lehet bújni. Valahogy eljutottam az alaksorba, ami egy ijesztő és sötét hely volt. Mindössze egyetlen ajtón tudtam bemenni. A teremben három koporsó sorakozott egymás mellett, nekem pedig nem kellett sok idő, hogy rájöjjek épp a hullaházba tévedtem be. Először nagyon megijedtem, de nem sokkal később elkezdtem nyugalmat érezni. A kezemet végigsimítottam az egyik koporsón és végre érezhettem a békét. Mosolyogva fektettem az arcomat a koporsóra és hagytam, hogy elárasszon engem a nyugalom. Nem tudom, hogy meddig lehettem ott, de már tisztán hallottam Yuya hangját.
- Ryosuke! - rontott be a terembe, én pedig bambán mosolyogva simogattam tovább a koporsót.
- Azt hittem itt nem fogsz megtalálni! - felálltam, mire ő odalépett hozzám és erősen pofon vágott.
- Neked teljesen elment az eszed? Egy órája hiába keresünk téged, te pedig csak annyit tudsz mondani, hogy itt nem kellett volna, megtaláljalak?
- Miért kezdett érdekelni mi van velem? Eddig olyan jól elvoltál nélkülem is. Téged az sem zavarna, ha meghalnék! - Yuya erre nem szólt semmit, csak magához ölelt.
- Ne mondj ilyeneket Ryo! Hiszen az öcsém vagy és nagyon aggódom érted! Nem akarom, hogy azt kelljen érezned, hogy nem számítasz nekem.
- Nagyon rosszul esett, mikor Mai Chan - nal láttalak, mert velem sosem töltöttél ennyi időt. Nekem csak hiányzik a bátyám! - itt tört el nálam a mécses és bár ritkán sírok, most mégis megtettem. Csak emlékeztem arra, amit Hikari mondott nekem, a feszültség kiengedéséről.
- Mostantól sokkal több időt fogunk együtt tölteni!
- Ezt meg, hogy érted?
- Felmondtam az iskolában, hogy itt maradhassak veled. Ezt beszéltem meg Mai Chan - nal!
- Képes vagy értem feladni a munkádat?
- Legszívesebben a betegséget is átvenném tőled, ha lehetne! Nem foglak cserbenhagyni öcsi! - én erre elmosolyodtam és leültem a földre.
- Nem akarok megvakulni Yuyan! Ha megvakulok, nem láthatom majd Hikari - t az esküvői ruhájában, sem a három gyerekünket, akik majd legalább annyira fogják szeretni a focit, mint én!
- Neked aztán vannak terveid. Bízz az orvosodban Ryo! Meglátod, hogy semmi baj nem lesz a szemeddel.
- Köszönöm, hogy megpróbálsz vigasztalni. A magad módján jó testvér vagy!
- Ne dicsérgess engem törpe! - leült mellém és összeborzolta a hajamat. Örültem, hogy végre igazi testvérekként beszélgettünk.
- Olyan megnyugtató itt lenni. Azt hiszem legközelebb is idejövök, ha egy kis nyugalomra vágyom.
- Egy hullaházban érzed nyugodtnak magad? Mikor verted be a fejedet Ryo?
- Gondolj csak bele! Itt vagyok a sok halott között és érzem, hogy élek! Hiszen én itt vagyok, és jól érzem magam a ténytől, hogy még életben vagyok.
- Megijesztesz öcsi! Inkább menjünk innen, mielőtt valami vallási szertartást rendezel a halottaknak.
- Ez nem is lenne olyan rossz ötlet! Hiszen megérdemlik, hogy a többi beteg méltóképpen búcsúzzon el tőlük!
- Na, jó ebből elég! - Yuya a hátára kapott és úgy vitt fel engem vissza a szobába. Bevallom ezt rettentően élveztem és büszke voltam arra, hogy ilyen bátyám van, mint ő. A szobában Chinen már ott volt és mikor meglátott engem, jó szorosan hozzám bújt.
- Yama Chan, azt hittem valami rossz történt veled! - szipogott, én pedig megpaskoltam a feje tetejét.
- Sajnálom, hogy megijesztettelek Chinen Kun! Csak kicsit egyedül szerettem volna lenni. Most már ne aggódj, nem megyek innen sehová! - végül beesteledett, Yuya pedig benyomta a szunyát, ezért Chinen meg én, nagyon halkan kezdtünk el valami filmet nézni a laptopon, amit Inoo Chan vett nekem.
- Yamada Kun! - lépett be Kuroda Sensei a szobába.
- Doktor úr, mit keres maga itt?
- Igazából jó híreket hoztam. Ha szeretnéd, a jövőhétvégét otthon töltheted!
- Ezt komolyan mondja? - a szemeim felcsillantak. Hiszen ez csodás dolog! Végre kórházon kívül lehetek együtt a családommal, ráadásul még a foci meccsre is el tudok majd menni.
- A legkomolyabban. Viszont utána, meg emeljük a dózisodat, hogy a daganat minél gyorsabban tűnjön el. 
- Ha ez kell ahhoz, hogy ne vakuljak meg, akkor bármit vállalok! - szemmel láthatóan Chinen nem volt feldobva a hírtől, de csak két napról lesz szó, annyit meg igazán ki kell bírnia. Izgatottan és boldogan hajtottam álomra a fejemet, várva a napot, mikor újra a családommal lehetek.

2 megjegyzés:

  1. Juj, ez tényleg fantasztikus rész lett!
    Elég ijesztő tény, hogy Ryosuke hamarosan akár meg is vakulhat...:(
    Kíváncsi vagyok mi lesz Mai Chan és Yuyan kapcsolatából :D
    Nagyon tetszett ez a testvéres-lelkizős rész, tényleg nagyon megható volt :D

    VálaszTörlés
  2. Imádom a tesó-sztorikat! Szip-szip. Amúgy fura, de akinek volt már dolga halottakkal, mindenki azt mondja, hogy békés. Szóval nem csodálom, hogy Ryo ott találta meg, amire éppen szüksége volt. Mondjuk azt sem vitatom el, hogy másik szempontból meg tényleg elég creepy, főleg, ha az öccsétől hallja ezt az ember.

    VálaszTörlés