2018. július 29., vasárnap

2.évad 4.rész

Újabb nap és újabb kezelés következett. Ezúttal egy kicsit megváltoztattuk a dolgokat, most Hikari vitte a lányokat az oviba, én pedig Ryo-val mentem a kórházba. Ma úgyis be kell mennem a céghez, ezért előtte még szerettem volna a fiammal lenni. Ryo még most is félt, bár közel sem annyira, mint legutóbb.
- Papa, ugye most is itt leszel velem? - csimpaszkodott belém, miközben a kórterem felé vettük az irányt.
- Még szép, hogy itt leszek veled, öcsi! Ugye tudod, hogy nem kell félned? A Papa itt lesz veled és fogja a kezed, jó? - bólintott, majd az ölembe ültettem, hogy be tudják szúrni neki a tűt. Miután ez megtörtént, a nővér felcsatolta a gyógyszeres tasakot, én pedig lefektettem őt az ágyba.
- Papa, én is így fogok kinézni? - vett elő a táskámból egy képet, amin én voltam kopaszon, sápadtan egy tolószékben ülve.
- Valószínűleg! - szomorúan bólintottam és láttam, hogy ő is elszomorodik.
- Most mindenki ki fog nevetni, ugye? Nem akarom, hogy kinevessenek a barátaim! - a szája minduntalan lefelé görbült, attól féltem elsírja magát, ezért felvettem és az ölembe fektettem.
-  Nem fognak nevetni rajtad, és tudod miért? Azért mert az én fiam vagy és nem hagyom, hogy bárki is bántson.
- Szeretlek papa! - feltamaszkodott, majd a mellkasomra hajtotta a fejét és lassan elbóbiskolt. Úgy éreztem magam, mintha újraélnék minden egyes borzalmat, amin már egyszer keresztül mentem. Legszívesebben helyet cseréltem volna a fiammal. Ryo olyan kicsi és törékeny még, nem igazságos, hogy ez történik vele. Mivel a fiam mélyen aludt a karjaimban és nem is akart engem elengedni, így annyit tehettem, hogy néztem ahogyan csöpög le a gyógyszer. Úgy egy óra múlva megérkezett Hikari, hogy leváltson.
- Jól viselkedett? - simogatta meg a fejét, majd egy puszit nyomott az arcára.
- Igen, bár egy kicsit elszomorodott, de azért viszonylag nyugodt volt. - Hikari át vette tőlem Ryo-t, én pedig felálltam. - Akkor én megyek is!
- Ryosuke, nagyon vigyázz magadra, jó? - igazgatta meg a ruhámat, én pedig hosszan megcsókoltam őt.
- Ne aggódj, minden rendben lesz! - azzal elhagytam a kórházat. Sietni akartam, hogy minél előbb végezhessek és mehessek vissza a fiamhoz. Miután megérkeztem, bementen az apám irodájába.
- Megjöttem! - csuktam be magam mögött az ajtót.
- Ryosuke, jó, hogy jössz úgyis beszélni akartam veled! Azt hiszem az lenne a legjobb, ha nem dolgoznál már itt!
- De apa, akkor mégis miből fogom fizetni Ryo gyógyszereit?
- Várd meg, míg befejezem! Tudom, hogy most legszívesebben a fiad mellett lennél és én ezt teljesen megértem. Ezért döntöttem úgy, hogy a munkáidat elég otthon elvégezned, így több időt lehetsz majd a fiaddal, ha már én nem lehettem melletted, mikor beteg voltál! -  szóval innen fúj a szél? Az apám bűntudatot érez, amiért nem volt velem, mikor beteg voltam?
- Apa, kérlek ne hibáztasd magad! Hiszen mi mind megakartuk kímélni a szívedet ettől a feszült helyzettől.
- Ez lehet, de nekem mint apádnak ki kellett volna állnom melletted, de nem tettem.
- Köszönöm apa! - öleltem őt magamhoz, aztán siettem vissza. Út kózben viszont ismerős alakokat pillantottam meg.
- Dori! - kiàltottam oda Hikari nővérének. A teljes neve Midori de azt utálja, szóval ő csak Dori. Egyébként ő Yabu-sensei felesége, szóval már ő is a családom egy tagja. Ja igen, mióta Yabu-sensei a családunk tagja, azóta Ko-channak kell őr hívnom.
- Ryo-chan, örülök, hogy látlak! - mosolygott rám Kota, amit viszonoztam is.
- Hová készültök?
- Meglátogatjuk az én kedvenc unokaöcsémet!
- De hiszen nincs is több unokaöcséd.
- Pont ezért ő a kedvenc!
- Viszünk neki egy kis ajándékot is! - húzott elő a tasakból egy focilabdát. Ryo odalesz a boldogságtól, ugyanis imád focizni. Mikor megérkeztünk, Ryo már ébren volt.
- Papa! - kiáltott fel egy széles mosoly kíséretében. Felkaptam az ágyról és jól megölelgettem.
- Jól viselkedtél, ugye? - hevesen bólogatott, én pedig nyomtam egy puszit a halántékára. - Ugye nem hitted, hogy egyedül jöttem?
- Dori néni! - mikor meglátta Dori-t, a szemei felcsillantak. Ryo nagyon ragaszkodó típus, ezért mindig kell lennie valakinek, akin csimpaszkodhat, különben nagyon magába fordul. Elég visszahúzódó, ezért barátja sincs túl sok, viszont a rokonait egyszerűen imádja. Dori átvette tőlem Ryo-t, hogy ő is megszorongathassa a fiamat. Viszont mikor Ryo meglátta Kota-t, egy kicsit megilletődött.
- Ryo, köszönj szépen! - bökte meg a hasát Hikari.
- Csókolom! - motyogta az orra, alatt, mire felnevettünk.
- Ne légy ilyen csendes, én Kota bácsi vagyok!
- Kota bácsi? Miért bácsi, papa?
- Azért mert ő Dori férje!
- Olyan, mint amilyen te vagy a mamának? - nézett rám azokkal a boci szemeivel, mire bólintottam.
- Ryo-kun, hoztunk neked egy kis ajándékot! - vette ki a tasakból Kota a labdát, mire széles mosoly kúszott a fiam arcára.
- Focilabda! Olyan boldog vagyok! - ölelte magához a labdát, én pedig visszavettem a fiamat. Elég hamar elszaladt az idő és ideje lett volna hazamenni.
- Hikari, nem kéne már hazamennünk? A gyógyszerek màr rég lecsöpögtek.
- Szeretnék, de Kuroda-sensei nem engedi haza. Nem akartam mondani, de míg nem voltál itt felment a láza, ezért ma éjszakára bent tartják!
- Miért történik velünk minden rossz?
- Ne aggódj, azt mondta csak a gyógyszer miatt volt mert próbál védekezni a szervezete. Nem lett rosszabb az állapota Ryosuke, hiszen csak most kezdtük a kezelést.
- Ma megkérdezte tőlem, hogy ő is úgy fog-e kinézni mint én mikor már látszottak a mellékhatások. Borzasztó volt ilyet hallani tőle.
- Tudom drágám, de emlékezz, együtt mindent megoldunk! Erősnek kell lennünk miatta! - teljesen igaza volt. Ennyivel nem adhattuk fel a dolgot. Ryo már aludt, így úgy döntöttem jobb ha Hikari hazamegy és a lányokkal lesz, míg én itt maradok a fiammal.
- Most menj haza, a lányoknak is jó lesz, ha velük maradsz.
- Nem akarlak itt hagyni titeket!
- Nyugalom, én itt maradok vele! Neked is muszáj lesz pihenned! - erre Hikari a mellkasomra döntötte a homlokát.
- Nem vagy egyedül Ryosuke! Együtt vagyunk és majd együtt megoldjuk a dolgokat!
- Pont ezért szeretlek! Még a legkeményebb pillanatokban is mosolyt csalsz az arcomra. Köszönöm, hogy itt vagy nekem Hikari! - kicsit megemeltem az állát, majd megcsókoltam. Végül Hikari hazament, én pedig a fiammal töltöttem az éjszakát.