2017. március 4., szombat

12.rész

Végre elérkezett a karácsony, nekem pedig mit kell csinálnom? Feküdnöm az ágyban és várni, amíg az újabb adag gyógyszer le nem csöpög. Nagyon unalmas, ráadásul ma még Chinen - t sem láttam. Az elmúlt néhány napban a hangulatom egy kicsit jobb lett, hála annak, hogy az évfordulós nap a végére mégiscsak jól sikerült. Mivel tudom, hogy Chinen egyedül lenne karácsonykor, ezért minden igyekezetemet arra fordítottam, hogy meggyőzhessem Kuroda Sensei - t, engedje haza velem az ünnepekre. Tudom, hogy ez nem pótolhatja a szüleit, de legalább nem lenne egyedül.
- Kérem, engedje meg, hogy hazavigyük! - nyöszörögtem Kuroda Sensei - nek, mikor meglátogatott, hogy rám nézhessen.
- A szüleidnek biztos megterhelő lenne egyszerre két betegre is odafigyelni!
- De ők kedvelik Chinen - t. Meg aztán, neki nincs olyan komoly baja, csak figyelnie kell magára. Kérem, ne legyen ilyen, tudja, hogy szegény teljesen egyedül lenne pont ma karácsony napján!
- Rendben van rábeszéltél. De csak most az egyszer! - emelte meg a mutatóujját, nekem pedig széles mosoly kúszott az arcomra. Chinen számára ez az egész meglepetés lesz, így megkértem Kuroda Sensei - t, hogy ne árulja. el neki mire készülök. Miközben vártam, hogy végre lecsöpögjön a gyógyszer kinéztem az ablakon és láttam, hogy épp elkezdett esni a hó. Ez jó hír, tekintve, hogy ez nem minden karácsonykor fordul elő. Miután a kezelés véget ért, Chinen szobájába mentem.
- Yama Chan! - mikor meglátott, a szemei felcsillantak.
- Chinen Kun, van egy meglepetésem, szóval öltözz, mert sietnünk kell! - raktam az ágyára ruhát, majd betuszkoltam a fürdőbe.
- De mégis micsoda? - kukucskált ki, de én visszatoltam.
- Ha elkészültél, akkor meg fogod tudni! - miután ténylegesen elkészült, elkaptam a csuklóját és úgy mentünk ki a kórházból.
- Na Yama Chan, áruld már el, hogy hová fogunk menni! - kérlelt, miközben a kezében szorongatta azt a plüssnyulat, amit tőlem kapott. Chinen állítása szerint anélkül, el sem tud aludni. Kezdem egyre jobban megszokni, hogy nemsokára a kórház lesz a második otthonom, huzamosabb ideig. Persze most, hogy itt van nekem Chinen, illetve a Hikaru - Inoo páros mindig kitalál nekünk valami igazi őrültséget, nem is érzem annyira kényelmetlenül magam, a kórház falai között. Kuroda Sensei azt mondta, hogy a jövő évig nem akar látni engem a kórház közelében, vagyis addig megúszom kezelés nélkül. Azért ezt jó hallani. Daiki várt minket kocsival, Chinen, pedig vadul pislogott rám.
- Szállj be öcsi, különben meg fogsz fázni! - paskoltam meg a feje tetejét, mire ő beszállt és elindultunk.
-  Dai Chan ugye te megmondod nekem hova megyünk?
- Ne idegeskedj annyit törpe, ha odaértünk megtudod! - Daiki és szinte az egész család nagyon hamar megbarátkozott a kis törpével, amit én egyáltalán nem bánok. Legalább nem fogja olyan egyedül érezni magát, mint eddig. Miután megérkeztünk Chinen szemei az eredeti méretük kétszeresére tágultak.
- Chinen Kun, üdvözöllek a Yamada családi rezidencián! - mutattam a házunkra, ő pedig csak bambán vigyorgott mellettem.
- Yama Chan, én ezt el sem tudom hinni! Tényleg itt fogok maradni nálatok?
- Igen és majd együtt visszamegyünk a kórházba jó? - mosolyogva bólintott egyet és mindhárman bementünk.
- Üdv itthon fiúk! - köszönt az anyám úgy, mintha Chinen is a családhoz tartozna.
- Köszönöm, hogy itt lehetek! - vigyorgott Chinen, majd fejet hajtott a szüleim előtt.
- Ugyan már Chinen Kun, hálásak vagyunk, amiért bátorítod a fiúnkat. Hála neked Ryosuke - t nyugodtan hagyhatjuk tudván, hogy van, aki vigyázz rá!
- Én mindig őrködni fogok Yama Chan felett, nehogy baja legyen!
- Igen, ő az én személyes miniatűr őrangyalom. Chinen Kun, kérlek továbbra is gondoskodj rólam! - vigyorogtam, mire mindenki nevetni kezdett.
- Rendben fiúk üljetek asztalhoz. Mikor Yuya megérkezik, ehetünk is! - csapta össze a kezét az apánk, mi pedig az asztalhoz mentünk. Olyanok voltunk első ránézésre, mintha Chinen is a testvérünk lenne. A fiú egész végig olyan volt, mint egy gyerek a cukorkaboltban.
- Nézzétek kivel találkoztam! - lépett be a lakásba Yuya, Hikari társaságában. Én persze azonnal felpattantam a helyemről, hogy köszönhessek neki.
- Elnézést a zavarásért, tudom, hogy a karácsony családi ünnep, de szerettem volna beköszönni, meg odaadni az ajándékokat.
- Ajándék? - csillant fel Chinen szeme és ő is felpattant a helyéről.
- Chinen Kun, te mit keresel itt?
- Yama Chan idehozott, hogy ne legyek egyedül.
- Ryosuke, ez nagyon kedves volt tőled! - rám mosolygott és egy csókot nyomott a számra.
- Nincs kedved velünk ebédelni? Az ajándékok ráérnek utána is! - kérdezte tőle az anyám, mire Hikari megköszönte és úgy döntött elfogadja a meghívást. Az ebéd közben szó esett arról, hogy ki mikor fog bent maradni velem éjszakára, illetve pontosan mikor is kell majd hivatalosan is beköltöznöm a kórházba. Az ebéd is finom volt, legalábbis amennyit éreztem is belőle, azonban elkezdtem émelyegni, majd elnézést kérve úgy tettem, mintha az ajándékokért mennék fel, valójában a fürdő felé vettem az irányt, ahol az ebédem teljes tartalma kijött belőlem. Igyekeztem úgy tenni, mintha nem zavarna az újabb mellékhatás kezdete, de valójában rettegtem.
- Yama Chan, jól vagy? - jött be Chinen, én pedig letöröltem a szememben keletkezett egyetlen könnycseppet.
- Igen jól vagyok! Megtennéd, hogy erről nem szólsz senkinek? Nem szeretném, ha aggódnának miattam.
- Ne aggódj Yama Chan, én nem szólok senkinek, de biztos jó lesz ez így?
- Persze, hogy jól. Na de most menjünk, mert itt az ajándékozás ideje! - megtöröltem az arcomat, majd Chinen társaságában felosontam a szobámba, ahová ki voltak készítve az ajándékok. Hikari ajándékát én vittem, tekintve, hogy szegény Chinen biztosan megijedt volna.
- Úgy tűnik megjöttek az ajándékok! - kiáltott fel Daiki, majd izgatottan kikapta Chinen kezéből a neki szánt csomagot.
- Ez itt a te ajándékod! - tettem le Hikari elé a dobozt és felemeltem a fedelét, hogy a benne lévő apró kiskutya ki tudjon mászni.
- Milyen aranyos! - vette a karjába a kis fekete kutyát, aki hálából összenyalta az arcát.
- Szegény kiskutyát kidobták az utcára és mivel tudtam, hogy úgyis szereted őket, így ez lett az ajándékod!
- Köszönöm Ryosuke! Az én ajándékom ehhez képest tényleg semmi! - nyújtotta nekem a zacskót, amiben egy focimez volt, amit a kedvenc Japán játékosom írt alá.
- Ez igazi? - szorítottam magamhoz Hikari - t, mire ő nevetve próbált levegőhöz jutni.
- Persze, hogy igazi! Nehéz volt megszereznem, de végül is az arckifejezésedet látva megérte szenvednem vele!
- Köszönöm Hikari! - nyomtam egy puszit a szájára, majd még egyszer megöleltem.
- Öcsi, nem is akarod látni a közös családi ajándékodat? - kérdezte Daiki, mire én körbetekintettem, de nem láttam egy ajándék dobozt sem. Erre Yuya elmosolyodott, majd egy kulcsot nyomott a kezembe.
- Ez az, amire gondolok? - kérdeztem megszeppenve, mire anyáék rám mosolyogtak.
- Gondoltuk, ha már úgyis megszerezted a jogosítványodat, akkor hasznosíthatnád is a tudásodat. A kocsi ott van a ház mögött, szóval ajánlom neked, hogy meggyógyulj és használatba vedd! - Daiki megveregette a vállamat, én pedig képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást. Az idő hamar eltelt, Hikari pedig hazament a családjával ünnepelni. Én már nagyon elfáradtam, ezért Chinen társaságában felmentem a szobámba.
- Yama Chan, ha szeretnéd, majd alszok a nappaliban.
- Egy fenéket! Te vendég vagy, ezért itt fogsz aludni a szobámban. Mindjárt aludhatunk is, csak előtte még megcsinálom a helyemet a földön.
- Nem lehetne, hogy te altass el? Mikor kicsi voltam az anyukám altatott el!
- Tudod, én ebben nem vagyok valami jó, de megpróbálhatom. Befeküdtem az ágyba, Chinen pedig a fejét az ölembe hajtotta.
- Yama Chan, örülök annak, hogy ismerhetlek téged. Te tényleg nagyon menő vagy!
- Azért ezt nem mondanám. Soha nem voltam menő és nem is akartam az lenni. Én csak azt akartam, hogy az emberek az emlékezetükbe véssék az arcomat. Olyan valaki akarok lenni, akit nehéz elfelejteni.
- Ha ez vigasztal, én soha nem foglak elfelejteni téged!
- Köszönöm öcsike! - elmosolyodtam és összeborzoltam a haját. Chinen szerencsére hamar elaludt, én pedig még nyomtam egy puszit a homlokára és úgy aludtam el. Ismét egy izgalmas napon voltam túl, amit egyáltalán nem bántam. Hiszen ünnepeltünk és ott volt mindenki, aki fontos nekem.

1 megjegyzés:

  1. huuu, karácsonyi rész :D
    Imádtam minden szavát!:D
    Nagyon kedves volt hogy Chinen Ryosuke családjánál tölthette ezt a karácsonyt, így tényleg sokkal meghittebb lett az ünnep!:D
    Chinen már tényleg olyan, mintha Ryosuke testvére lenne, nagyon összenőttek!:D
    Hikari jelenléte is csak jót tett a hangulatnak, úgyhogy egy nagyon meghitt részt sikerült összehoznod!:D
    Imáááádtam megint csak!:D

    VálaszTörlés