2017. február 25., szombat

10.rész

Ma kora reggel vissza is mentem a kórházba. Yuya és az anyám elkísért, bár nem hiszem, hogy sokáig maradnának, hiszen én jól meg vagyok Chinen társaságában, akitől egy darabig el lettem tiltva, hogy biztosan ne legyen semmi bajom. Na tessék! Attól tiltanak el, akinek hála nem unalmas a kórházi élet. Szerencsére mi mégis találtunk egy módot, hogyan beszélgethessünk egymással. Mivel a szobáinkat átlátszó fal választja el egymástól(amit egy függönnyel takarnak el), így azt elhúzva írásban kommunikálunk egymással. Lassan két órája csináljuk ezt és igazán szórakoztató. Hikaru és Inoo Chan ma nem érnek rá, mert Yabu Sensei és Daiki elcsalták őket moziba. Nagyon romantikus mondhatom. Három szingli pasi, plusz egy kapcsolatban lévő elmegy megnézni egy sírós romantikus filmet. Én meg itt tölthetem megint a fél napot, ráadásul most lesz az a gerinccsapolás is, ami elvileg nagyon fog fájni és egy darabig nehezen tudok majd közlekedni emiatt. Hisz a gerincembe fognak beleszúrni egy hatalmas tűt, ami elég ijesztőnek hangzik. Szerencse, hogy Yuya vállalta, hogy bent marad velem. Anyámat nem erőltettem, mert tudom milyen rossz lenne látnia ezt az egészet.
- Yamada Chan! - lépett be Hikaru és Inoo Chan a szobámba, akiknek a moziban kellene lenniük.
- Már vége is a filmnek? Hisz csak egy órája ha elkezdődött.
- Igen, de meguntuk és inkább idejöttünk megnézni téged. Szegény Chinen Kun! - mutatott Hikaru a kis törpére, aki épp lefelé gördülő szájjal figyelt minket.
- Szeretném ha ő is itt lenne! Olyan unalmas már ez így! Inoo Chan nem hívnád őt át?
- Hiszen nem tudok azon a falon keresztül kiabálni!
- Akkor miért nem mész át a szobájába és szólsz neki úgy? - erre felnevetett. Ő sem egy észlény annyi szent. Miután sikeresen áthívta Chinen - t, már hivatalosan is négyen voltunk a szobában.
- Yama Chan, nem lesz baj amiért én is itt vagyok? - rángatta meg a pólómat Chinen, mire én mosolyogva megráztam a fejemet.
- Nyugi öcsi, ha baj lesz akkor az az én dolgom nem pedig a tiéd. Hikaru Kun, most mit fogunk csinálni?
- Mit szólnátok, ha rendőröset játszanánk? Ti lesztek a bűnözők és nekünk kell elkapnunk titeket.
- Nem kicsi ez a hely? - kérdezte Chinen, mire Hikaru gonoszul elmosolyodott.
- Csak egy kicsit át kell rendezni a szobát és lesz elég hely.
- Az ágyat nem mozdíthatjátok el! Ha rosszul lennék, akkor nem férnének hozzám.
- Én csak erre a szekrényre gondoltam! - mutatott a fehér fiókos kis szekrényre, ami az ágyam mellett volt. Az egyik sarokba toltuk, majd elkezdtünk játszani. Munícióként Hikaru adott nekünk cukorkát, mondván tekintsünk rá úgy, mint mini robbanó bombákra. Én inkább megettem volna őket, illetve Chinen evett is egy muníciót, még a játék kezdete előtt, így eggyel kevesebb fegyverünk maradt. 
- Chinen én elbújok ide, te pedig támadd le őket! - súgtam neki oda, miközben a szekrény mögé igyekeztem elbújni.
- Yama Chan, szerinted győzni fogunk?
- Ez csak természetes. Na, csináld, amit mondtam! - erre Chinen előugrott, majd igyekezett azzal a kevés munícióval földre kényszeríteni a zsarukat, de nem sok sikerrel, ugyanis a Hikaru - Inoo páros letámadta és elkezdték csikizni. Tudtam, hogy rám is ez a sors vár, ezért a földön kúszva eljutottam az ajtóhoz és igyekeztem volna kimenni, de Kuroda Sensei bejött a szobába és a játék véget is ért.
- Úgy tűnik feleslegesen mondtam el nem is egyszer, hogy Chinen Kun nem jöhet be a szobádba igaz Yamada Kun?
- Mi csak unatkoztunk és Chinen nagyon szomorú volt.
- Ez egyszer elnézem, de legközelebb nem leszek ilyen kegyes! - egy kicsit elmosolyodott, nekem pedig mennem kellett vele, ugyanis kezdetét vette a gerinc csapolás. Yuya is bejött, bár szemmel láthatólag jobban érdekelte Mai Chan mint én, de nem foglalkoztam vele. Le kellett vennem a felsőmet, majd egy székre ültem, lovagló ülésben. Először lefertőtlenítették a helyet, majd Kuroda Sensei benyomta a tűt. Igazából nem is volt olyan fájdalmas, mint azt elsőre gondoltam. Miután végeztünk, Yuya segítségével felfeküdtem az ágyra és kezdődhetett a hosszú ideig tartó kényszerpihenőm. Nagyon kellemetlen volt csak feküdni és nem csinálni semmit. Ráadásul a hátam is lezsibbadt, ami még kényelmetlenebbé tette a pihenést.
- Yama Chan! - nyitott be Chinen a szemeim pedig felcsillantak
- Chinen Kun! Kuroda Sensei beengedett hozzám?
- Igen, nem szerette volna, ha egyedül maradsz itt. Képzeld elkezdtem dalt írni! Nem akarsz segíteni?
- Mégis miért írsz dalt? Csak nem énekes is akarsz lenni?
- Nem, de nagyon unatkoztam és elkezdtem írni, de nem jó egyedül!
- Mutasd, mid van! - erre a kezembe nyomott egy papírlapot, amin mindössze egy versszak szerepelt.
Továbbra is hinni fogok
Nem fogjuk feladni
Nem vagyunk egyedül
- Ez szuper! Mi lenne, ha az lenne benne, hogy "Szívem megdobban, ahogy valaki a nevemet mondja" ?
- Yama Chan, ez nagyon menő! Ha így folytatjuk, akkor egy kész dalt is meg tudunk írni együtt! - a probléma ott kezdődött, hogy nem volt semmi ötletünk, nekem pedig feküdnöm kellett és mindent szegény Chinen - nek kellett írnia. Már félórája szenvedtünk és nem sikerült haladást elérnünk, mikor Yuya és Daiki jött be a szobába.
- Megjöttünk a beteghez! - nyújtózkodott Yuya, majd levetette magát az ágyam szélére.
- Ti meg mit csináltok? - kérdezte Daiki, majd Yuya ölébe ült, szó szerint.
- Épp dalt próbálunk írni, de nem nagyon megy.
- Dalt? Ez lehetne a nagy pillanatom! Yuya, most végre megmutathatod, hogy milyen tökéletes is vagy! - Yuya felállt a helyéről és olyan szemeket meresztett, amitől komolyan frászt kapok.
- Ugye tudod, hogy mindent hallottunk? - suttogta Daiki, mire Yuya kijózanodott.
- Rendben van, akkor lássunk neki! - visszaült a helyére és elkezdtük az ötletelést. Hihetetlen volt ugyan, de alig egy óra alatt be is fejeztük a dalt. Ez van akkor, ha együtt vagyunk. Miután véget ért a kényszerpihenőm, mehettem is haza. Szegény Chinen megint elszomorodott, de biztosítottam róla, hogy a holnap is bemegyek majd a kórházba. Az a nap különleges lesz, mert Hikari és én azt a napot ünnepeljük, mikor barátok lettünk, vagyis nekünk két évfordulónk van az évben. Yuya és az anyám segítségével épen hazaérkeztem, majd ismét irány az ágy. Legnagyobb meglepetésemre Hikari már ott volt bent a szobámban.
- Hikari, hogy kerülsz ide?
- Csak szerettem volna beszélni veled négyszemközt! - erre az anyám magunkra hagyott minket, én pedig befeküdtem az ágyba.
- Hikari történt valami rossz?
- Eldöntöttem, hogy az érettségi után ápolónő leszek, hogy gondoskodhassak rólad!
- Megbolondultál? Hiszen ha a Tokiói egyetemre mész, nem lesz szükség erre!
- Nem adtam be a jelentkezésemet. Találtam egy iskolát, ahol megtanítanak engem mindenre. ami szükséges ahhoz, hogy gondoskodni tudjak rólad!
- Hikari, nem szeretném, ha miattam lemondanál az egyetemről szőtt álmaidról. Én azt szeretném, ha te boldog lennél és így nem hiszem, hogy az leszel.
- Csak fogadd el, hogy segíteni akarok neked! Ryosuke, mik a terveid holnapra?
- Az meglepetés! Nem akarom elrontani, szóval ne kérdezősködj!
- Akkor mégsem felejtetted el, mit ünneplünk holnap?
- Persze, hogy nem! Te vagy a legjobb barátom és a barátnőm is egyben. Minden egyes dologra emlékszem, ami hozzád köt.
- Akkor remélem erre is fogsz! - fölém hajolt, majd egy csókot nyomott a számra.
- A fenébe, azt hiszem meg kell ismételni, nehogy megint elfelejtsem! - erre kaptam még egy csókot. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy nyálas vagyok, közlöm, hogy ezt teszi a szerelem és mivel Hikari az első szerelmem, így nekem minden egyes pillanat új és izgalmas. Végül meg tudtam győzni, hogy maradjon nálunk és végül újra egymás karjaiban aludtunk el. Ki tudja, talán mégsem lesz olyan rossz Hikari törődését élvezni, a nap huszonnégy órájában.

2 megjegyzés:

  1. Azta!:D
    Megint lenyűgöztél, nagyon tetszett, hogy a fiúk megpróbálták felvidítani Chinan-t, ez a játék tényleg ötletes volt!
    És a dal... waow, nem is tudtam, hogy dalszerzők is egyben :D
    Hikaritól nagyon aranyos, hogy ápolónő lesz csak azért, hogy gondoskodhasson Ryosukrl :D

    VálaszTörlés
  2. Olyan buli, hogy a kórházi kis közösség mindig kitalál valamit, hogy ne legyenek unalmasak a mindennapok.
    Hikari ajánlata meg nagyon... hát a gáláns nem is éppen a legmegfelelőbb szó ide. Látszik, hogy tényleg segíteni akar. Meg is értem. Meg Ryo-t is persze. Azt hiszem én sem reagáltam volna másképp egyikük helyében sem.

    VálaszTörlés