2017. február 22., szerda

6.rész

Másnap reggel Hikari és Chinen társaságában reggeliztem, a szobámból nyíló teraszon. Mai Chan, az ápolónő, aki velem és Chinen - nel foglalkozik, nem mellesleg pedig tetszik neki Yuya, csinált nekünk francia pirítóst a legnagyobb titokban. Rájöttem, hogy egészen jól viselem a kezelést, legalábbis eddig még semmilyen mellékhatást nem tapasztaltam magamon.
- Yama Chan, mi a terved mára?
- Hikari meg én, elmegyünk venni még pár dolgot, amire szükségem lehet. Nincs kedved velünk jönni?
- Nem tudom, hogy szabad e! Talán meg kellene kérdezni Kuroda Sensei - től, talán elenged engem.
- Akkor beszéljünk vele most! - felálltam, majd visszamentünk a szobába. A fürdőben átöltöztem és elkezdtük keresni Kuroda Sensei - t.  Szerencsére megtaláltuk, épp az osztály folyosóját rótta.
- Kuroda Sensei! - futottam oda hozzá.
- Yamada Kun, történt valami?
- Szeretném megkérdezni, hogy elengedi e Chinen Kun - t velünk vásárolni?
- Nos, ez igazán kényes kérdés. Chinen Kun, jól érezd magad?
- Igen! Sosem voltam még ilyen jól! - még pukedlizett is. Hiába Chinen olyan édes, hogy néha még én is meglepődök rajta.
- Nos, akkor mehetünk is! - csaptam össze a tenyeremet, de Chinen nem mozdult.
- Yama Chan, van egy kis probléma. Nekem nincsen kimenős ruhám! - én elmosolyodtam és kicsit összeborzoltam a haját.
- Semmi gond, Chinen Kun! Adok majd én neked ruhát - visszamentem a szobába, majd néhány ruhadarabbal együtt tértem vissza. Chinen mosolyogva elvette, majd a fürdőjébe szökdécselt. Én kettesben maradtam Hikari - val, vagyis csak ezt hittem.
- Na, ki áll készen vásárolni? - jelent meg Inoo Chan, egy bevásárlótáskával együtt.
- Inoo Chan, hol hagytad Hikaru - t?
- Épp Yuyan - nal van. Megbeszéltük, hogy holnap cserélünk! A suliban is mindig ezt csináltuk.
- Hiszen hárman vagytok, mi szükség volt erre?
- Öten voltunk legjobb barátok és kompromisszumot kellett kötnünk.
- Mi hatan vagyunk: Hikari, Yuto, Ryu, Umika Chan, Suzuka Chan és persze én. Mi mindenhova együtt mentünk és sose jutott volna eszünkbe, hogy külön külön járogassunk el egymással.
- Jó, ha az embernek sok barátja van! - végszóra Chinen is elkészült és indulhattunk is. Autó híján, taxival kellett mennünk. Nagyon tetszett, hogy egy kicsit kimozdulhattam a kórházból. Inoo Chan egy nagy áruházba vitt minket. Először az elektronikus kütyükhöz mentünk.
- Egy laptop mindig kell, hogy legyen nálad! Azon keresztül képes vagy kommunikálni a barátaiddal és szórakozni is tudsz vele, ha már nagyon unatkozol.
- De nekem erre nincs pénzem!
- Ki mondta, hogy te veszed meg? Na, melyiket szeretnéd? - nézett rám, nekem pedig elkerekedett a szemem.
- A feladatodhoz hozzátartozik az is, hogy vásárolj mindenféléket a betegeknek?
- Nem, de te vagy a legjobb barátom öccse és úgy érzem, törődnöm kell veled! Érted mire gondolok ugye? - én bólintottam egyet, majd miután megköszöntem, kiválasztottam egy fehér kisebb méretű laptopot. Nem hiszem, hogy túl sokat fogom használni, mert sosem volt rá szükségem. Amikor szórakozni akartam, kimentem focizni, vagy találkoztam a barátaimmal. Vettünk még néhány ruhát főként melegítőket, más ruhára nem igen lesz szükségem. Folytattuk tovább a vásárlást, mikor megszólalt Hikari mobilja.
- Yuto? - szólt bele a telefonba, az én szemeim pedig felcsillantak. Ezt észrevette és kihangosította a telefont.
- Szia Yuto! - köszöntem neki.
- Ryosuke, épp veled akartam beszélni. Ha nem bánod, ma benézek hozzád.
- Gyere csak nyugodtan, de csak délután leszek a kórházban, mert vásárolni vagyunk.
- Rendben, akkor délután benézek. Vigyázz magadra! - ezzel kinyomta a telefont, mi pedig folytattuk tovább a vásárlást. Úgy döntöttem, hogy meglepem valamivel Hikari - t, ehhez pedig a fiúk segítségét kértem. Végül egy fehér alapon, fekete csíkos ruhát választottunk neki.
- Ti meg, hogy kerültök ide? - kérdezte tőlünk, mikor meglátott minket a női részlegen, ugyanis korábban azt mondtuk neki, hogy a sportszerboltba megyünk.
- Csak ajándékot vettem  a barátnőmnek! - nyújtottam át neki a szatyrot.
- Ezt igazán nem kellett volna! - elmosolyodott és belenézett.
- Próbáld fel Hikari Chan! - noszogatta Chinen, ő pedig bement az egyik öltözőbe. Mikor kijött mindhárman szájtátva néztük őt. A ruha tökéletesen kiemelte az alakját és épp annyit takart, amennyit kellett.
- Gyönyörű a ruha Ryosuke! - futott oda hozzám és nyomott egy puszit, az arcomra. A vásárlás végeztével elmentünk ebédelni, utána pedig a kórház felé vettük az irányt.
- Köszönöm, hogy elhoztatok engem is! - mosolygott Chinen és magához szorította a neki vásárolt plüssnyulat. Miután megérkeztünk a csomagokkal a szobámba mentünk.
- Ryosuke végre itt vagy!
- Yuto, te meg mit csinálsz itt?
- Azt mondtad, hogy délután jöjjek és már elmúlt dél! - az órájára mutatott, majd a szemei megakadtak, a Chinen - Inoo pároson.
- Ő itt Chinen, a szomszéd szobából, Inoo Chan, pedig Yuya egyik barátja.
- Milyen kis aranyos! - guggolt le Chinen elé, aki még mindig a plüssnyulat szorongatta és olyan szemeket meresztett a barátomra, mint egy újszülött könyökkutya.
- Sokan mondják ezt, de én nem hiszem el!
- Pedig olyan arcod van, mint egy kiskutyának és még nyuszi is van a kezedben.
- Yuto, Chinen már 17 éves!
- Komolyan? Én azt hittem, csak 14 vagy. Úgy tűnik, hogy én is tévedhetek.
- Menjünk inkább be, különben ránk fognak szólni! - nevettem el magam, majd mindannyian bementünk. Először a megvásárolt dolgokat pakoltuk ki és csak azután kezdtünk el beszélgetni. Inoo Chan elmesélte, hogy fiatalabbik bátyám Daiki és az edzőm Yabu Sensei is az ötös baráti társaságot erősítették. Ez eléggé meglepett, mert Daiki - t nem egy lökött idiótának ismertem meg. Beszéltünk arról is, hogy mikor lesz a csapat következő meccse, mert szeretnék elmenni rá. Az idő gyorsan telt és mire észrevettük, már este lett. Inoo Chan és Yuto hazamentek, Chinen pedig a szobájába ment lefeküdni. Én Hikari - val maradtam, mert anyának korán be kell mennie dolgozni.
- Hikari, hoznál nekem forró csokit?
- Persze mindjárt visszajövök! - igyekeztem kényelembe helyeznem magamat, hogy könnyebb legyen az alvás. Eléggé rosszul éreztem magam és a fejem is elkezdett lüktetni. Igyekeztem nem foglalkozni vele, hisz biztos csak a kimerültség miatt keletkezett. Ám a lüktetés egyre inkább erősödött, ehhez a szapora szívverés is hozzá társult. Olyan érzés volt, mintha valaki el akarta volna szívni előlem az összes levegőt, miközben egy időzített bomba ketyegett a fejemben. Igyekeztem elérni a nővérhívót, de minden erőfeszítésem hiábavaló volt. Végül mégis csak sikerült benyomni a szerkentyűt. A halántékomra helyeztem a kezemet és összekuporodtam az ágyon.
- Yamada Kun! - szaladt be Kuroda Sensei, de én egyáltalán nem figyeltem rá.
- Állítsák le, állítsák le! - ismételgettem magamban, miközben előre - hátra hintáztattam magamat. Erre már Hikari is megjelent.
- Ryosuke nyugodj meg! - igyekezett lefogni a kezemet, a nővérek pedig a lábamat, de én vadul kapálóztam és igyekeztem mindenkit távol tartani magamtól. Kapkodva vettem a levegőt és a testem elérte a fájdalom küszöbét. Kívülről úgy nézhettem ki, mint aki most vesztette el a józan eszét.
- Ryosuke, figyelj, milyen nap van ma? - kérdezte tőlem Hikari-
- Nem tudom, nem tudom! - rázogattam a fejem és kibuggyantak a könnyeim.
- Akkor, mit csináltunk ma délelőtt?
- Azt hiszem, vásárolni voltunk és vettem neked valamit, de nem emlékszem rá mi volt az! - Hikari gyengéden simogatta az arcomat, de én egyáltalán nem nyugodtam meg.
- Pánik rohama van! - motyogta az egyik nővérnek Kuroda Sensei, de én tökéletesen hallottam.
- Ez rosszat jelent igaz? - kapkodtam a levegőt továbbra is.
- Hunyd le a szemed Yamada Kun! - én ezt meg is tettem, a doktor pedig egy tűt nyomott bele az oldalamba. A szívverésem kezdett lelassulni és már kezdtem egyre normálisabban venni a levegőt.
- Mit adott be nekem?
- Csak nyugtatót kaptál! A fejfájásod miatt bepánikoltál, a szapora légzés ennek az eredménye. Most már jobban leszel, ne aggódj!
- Köszönöm doktor úr! - Kuroda Sensei és a nővérek elhagyták a termet, mi pedig ismét kettesben maradtunk.
- Megégetted a kezedet! - néztem rá Hikari jobb kezére, ami fel volt hólyagosodva.
- Ez csak semmiség, ne aggódj miatta!
- Mesélsz nekem, mielőtt elalszom? Talán így kevésbe fogok félni attól, hogy nem fogok felébredni! - erre gyengéden átölelt és a fejemet kezdte el simogatni.
- Mi lenne, ha a pillangóról mesélnék, aki elvesztette a színeit? - ezt a mesét mindig az anyukám mesélte nekem, mikor beteg voltam. A történet egy pillangóról szól, aki beteg lett és a színei kifakultak. A szülei elvitték őt a gyógyító fához, ahol a sok kis bogár visszafestette a színeit. Jólesett hallani ezt a mesét Hikari szájából hallani, így az elalvás sem volt, már annyira félelmetes.

3 megjegyzés:

  1. Ez a rész is nagyon tetszett!:D
    Ez a vásárlásos kimozdulás már tényleg kellett, Chinen-t most is nagyon imádtam!:D
    Úgy tűnik, mindenki kapott valamit, amire vágyott!:D
    Ryosuke rohama nagyon hirtelen jött, pedig úgy tűnt, minden rendben... Hikari-val most is nagyon édesek voltak, ez a mese pedig tényleg gyönyörű... :)

    VálaszTörlés
  2. Jajj, az a pánikroham a végén. Valami ilyesmi már várható volt. Khm... főleg, mert túl nyugodt volt az a nap ahhoz, hogy minden oké legyen. Chii még mindig annyira cuki :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a roham még csak a kezdet. Szerintem lehet sejteni milyen mellékhatásokat fog kiváltani a kemoterápia. Nagyon sajnálom Ryot. De ennyi baráttal körbevéve remélem jobban el fogja viselni a betegségét.

    VálaszTörlés