5.rész

A három nap gyorsan eltelt. Chinen és én a kórház legtöbb helyét bebarangoltuk, illetve a fiú mesélt nekem, a kórházi életről. A három nap letelte után, hazamehettem. Ma volt az utolsó nap, amit az iskolában töltöttem, ugyanis a továbbiakban magántanuló leszek. Én hoztam meg ezt a döntést, mert nem akartam az osztály terhére lenni. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem fogok majd napi szinten beszélni velük, természetesen a kapcsolatot továbbra is tartani fogjuk. Szokásosan Hikari - val együtt mentem iskolába.

- Sajnálom, hogy nem fogsz többet bejárni Ryosuke!

- Én is sajnálom, de nem hiszem, hogy jót tenne nekem a folyamatos bejárás. De ne aggódj, mert mindennap fogunk majd találkozni! - magam felé fordítottam az arcát és megcsókoltam. Egy kicsit sajnáltam, hogy többet nem megyünk majd együtt iskolába, ahogy eddig tettük. Miután megérkeztünk, bementünk a terembe, ami kongott az ürességtől. Nagyon furcsálltam, ugyanis alig pár perc maradt a csengetésig.

- Meglepetés! - ugrottak elő a többiek a padok és a szekrény megül, a szekrényen pedig észrevettem, egy gyógyulj meg feliratot. Szóval erre készültek.

- Ryosuke, mivel ez az utolsó napod itt, ezért szerettünk volna meglepni téged. Sajnáljuk, hogy elmész, de remélem, tudod, hogy ránk mindig számíthatsz! - Yuto előlépett, majd a kezembe nyomott egy dobozt, jól becsomagolva.

- Ez meg micsoda?

- Ajándék neked. Gyorsan bontsd ki! - noszogatott Ryu, mire én kinyitottam az ajándékot. A dobozban egy focilabda volt, amit a csapat, valamint Yabu Sensei is aláírt.

- Köszönöm mindenkinek! Ígérjétek meg nekem, hogy továbbra is keményen fogtok játszani, mert látni fogom a meccseiteket!

- Na, jó gyerekek kezdjük el az órát! - csapta össze a tenyerét Sakurai Sensei, mi pedig elfoglaltuk a helyünket. Most őszintén bevallom, hogy nagyon kifárasztott az iskola. Csoda, hogy nem aludtam el az órákon.

- Ryosuke jól érzed magad? Falfehér az arcod! -  kérdezte Yuto, én pedig elhaló hangon válaszoltam.

- Csak kicsit kifárasztott a suli, de jól vagyok!

- Yuto hagyd békén Ryo Chan - t. Nem látod, hogy nem érzi jól magát? - lépett oda Suzuka Chan, aki Yuto barátnője volt. 

- Ne aggódj Suzuka Chan, csak megkérdezte, hogy vagyok! Azt hiszem, én most hazamegyek. Ma délután folytatják a kezelést és kicsit pihennem is kell.

- Vigyázz magadra Ryosuke és ne felejts el felhívni minket! - én bólintottam egyet, majd elindultam az iskola kapuja felé.

- Ryosuke várj meg! - kiabált Hikari és utánam szaladt.

- Maradj csak a többiekkel, én majd hazamegyek egyedül!

- Nem hagyhatlak csak úgy itt! Segítek hazamenni! - az egyik kezemet átdobta a vállán, majd hagyta, hogy rátámaszkodva menjek tovább. Ez egészen jól esett és hamarabb is értem haza, mintha egyedül kellett volna, menjek. Miután megérkeztünk, anya már várt minket.
- Hikari Chan, köszönöm, hogy hazakísérted a fiamat.
- Ugyan már, ez csak természetes! Anyuka, szeretném én elkísérni Ryosuke - t a kezelésre!
- Rendben van. Ryosuke, Kuroda Sensei felhívott és elmondta nekem, hogy egy hónapra be kell feküdnöd a kórházba, szóval összekészítettem a dolgaidat. Daiki majd elvisz titeket a kórházba!
- Miért ilyen hamar anya? Hiszen arról, volt szó, hogy csak akkor kell, bemenjek mikor a tünetek elkezdődnek.
- Ezt majd a doktor úr elmagyarázza kisfiam! - láttam, hogy a könnyeivel küszködött, én pedig a vállára borultam.
- Ne aggódj, haza fogok jönni! - suttogtam a fülébe, majd nyomtam egy puszit a homlokára. Hikari elvette a bőröndömet és a kocsihoz mentünk, ahol már Daiki várt minket. Beültünk a kocsiba és elindultunk. Út közben nagyon elálmosodtam és gyengének éreztem magam. Hikari ölébe hajtottam a fejemet és igyekeztem pihenni. Miután megérkeztünk, Daiki segített nekem, amíg elértünk a kórteremig, ahol eddig is voltam.
- Yama Chan! - egy ismerős hangot hallottam meg. Mikor megláttam Chinen - t, egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. A fiú odaszökdécselt hozzám.
- Szia Chinen Kun! Látom, hogy boldog vagy!
- Igen, mikor hallottam, hogy visszajössz, egy kicsit megörültem. Bár azt sajnálom, hogy abba kellett hagynod az iskolát, biztos nem lehetett könnyű! - mikor Chinen meglátta Hikari - t, a szemei csillogni kezdtek.
- Ő a barátnőm Hikari, Daiki - t pedig már ismered!
- Hikari Chan, Yama Chan sokat mesélt rólad és tényleg olyan szép vagy mint említette.
- Milyen kis aranyos! - csipkedte meg Hikari Chinen arcát, én pedig elmosolyodtam. Daiki és Hikari segítettek bemenni a szobába, én pedig elterültem az ágyon. Muszáj volt egy kicsit pihennem. Megkértem őket, hogy adjanak egy órácskát, amíg egy kicsit alszok, mert a szemeim már kezdtek lecsukódni. Az egy óra, másfél órává nőtte ki magát, de legalább nem voltam már fáradt. Úgy döntöttem, hogy kimegyek egyet sétálni, még a kezelés kezdete előtt.
- Yama Chan, azt hiszem szükséged lesz esernyőre! - jelent meg Chinen, a kezében pedig egy esernyő volt.
- Hol van a bátyám és Hikari?
- Nem rég mentek el. Az idősebb bátyád fog majd bejönni hozzád és Hikari Chan azt mondta, hogy éjszakára ő is bejön.
- Nincs kedved kijönni, beszélgetni? - ő mosolyogva bólintott egyet és felmentünk a tetőtérre, az eső pedig valóban esett. Mindketten aláálltunk, én pedig szomorúan tekintettem a távolba.
- Mi a baj Yama Chan?
- Félek attól, hogy mi vár rám! Bár tisztában vagyok a mellékhatásokkal, de nem tudom elfojtani, hogy mennyire aggaszt ez az egész.
- Ez teljesen érthető, de aggódj, mert úgyis minden jobb lesz. Mázlista vagy, hogy ilyen családod van! Nagyon tetszik, hogy ennyire összetartotok.
- Néha kicsit idegesítőek tudnak lenni! Viszont tényleg törődnek velem. Nem is tudnám, mihez kezdenék nélkülük! - a rövid kis beszélgetésünk után, visszamentünk a szobába, ahol azonban meglepetés fogadott. Két fiú ült az ágyamon. Mindketten Yuya - val egyidősek lehettek.
- Ti meg kik vagytok? - kérdeztem, Chinen pedig csak cukin mosolygott mellettem. Gondolom sejti, hogy kik lehetnek az idegen alakok.
- Inoo Kei vagyok, ő meg Yaotome Hikaru és azért vagyunk itt, hogy szórakoztathassunk téged! - vigyorogtak mind ketten.
- Hikaru és Inoo Chan itt dolgozik! Az a feladatuk, hogy az osztályon fekvő gyerekeket szórakoztassák! - súgta a fülembe Chinen, mire leesett miért vannak itt.
- Nem hiszem, hogy néhány vicctől jobb kedvem lenne! - vakartam meg a tarkómat, mire Hikaru felhorkantott.
- Nem humoristák vagyunk! Készülj fel Yamada Chan, mert olyan dolgokat mutatunk neked, amiktől az agyad is el fogod dobni! - na, ez már jobban tetszett nekem.
- Miféle dolgokat?
- Jártál már hullaházban? - kérdezte mosolyogva Inoo Chan, mire én hevesen megráztam a fejemet. Ha tényleg ilyen dolgokat akarnak megmutatni nekem, akkor részemről rendben van! Hikaru közelebb lépett hozzám és megpaskolta a vállamat. Na Yuya ekkor lépett be a szobába és szó szerint felemelte a földről Hikaru - t.
- Mit művelsz az öcsémmel? Hikka? - erre az ideges ábrázata eltűnt és széles mosolyra húzódott a szája.
- Yuyan! - kiáltott fel Hikaru, majd miután sikeresen földet ért, barátian megölelték egymást. Inoo Chan is csatlakozott, én pedig kapkodtam a tekintetemet a három srác között.
- Yuyan, miért nem mondtad, hogy a te kis öcsikédet kell majd felvidítanunk?
- Nem vagyok kicsi! 165 cm vagyok, ha tudni akarod! - horkantam fel, mire mind a négyen elnevették magukat.
- Srácok, jó titeket újra látni. Kei mi van veled meg Momo - Chan - nal? Még mindig együtt vagytok?
- Igen. Ő már akarja az összeköltözést, de én rászóltam, hogy "lazíts kislány, van még időnk"!
- Yuyan lemerném fogadni, hogy te még egyedül tengeted a napjaidat! - csapott a bátyám vállára Hikaru.
- Tudod, még nem jött el a megfelelő nő! Én meg amúgy sem futok senki után!
- Nem szeretném elrontani a hangulatot, de Yuyan honnan ismered őket? - mutattam a Hikaru - Inoo párosra.
- Középiskolai osztálytársak és barátok! Már érettségi óta nem is beszéltünk személyesen.
- Hallottam tanár lett belőled! Én mindig azt hittem, hogy te leszel Japán első számú munkakerülője! - Inoo Chan felnevetett és a hangulat kezdett feloldódni. Igazán jó fejek voltak a fiúk és legalább a bátyámnak is több oka lesz majd meglátogatni engem. A nap innentől kezdve egész gyorsan telt. Este jött a nővér, hogy beadja nekem a gyógyszert.
- Ápoló néni, a többi kezelés is így fog fájni, mint most? - kérdeztem kiskutya szemeket meresztve, a Yuya - val közel egyidős nőre. Igen tényleg fájt, ahogyan abba a katéterbe belenyomták a gyógyszert.
- Yamada Kun, elárulok neked valamit. Te vagy az első olyan betegem, aki mosolyogva és nevetve végigcsinálta az eddigi kezelését. Ha ezt továbbra is folytatod, akkor lassan te is kezded elhinni, hogy ki fogod bírni. Ha a tested hozzászokik ehhez, akkor nem fog fájni!
- Megígéri nekem?
- Igen Yamada Kun, most pedig megyek, mert a szomszéd szobában már várnak! - elmosolyodott, de én még egy pillanatra szóval tartottam.
- A bátyámnak jelenleg nincs senkije, ha esetleg érdekelné!
- Ha a te bátyád, az a szőkés barna hajú és jóképű férfi, aki ma itt járt, azt hiszem meggondolom! - ennyit mondott, miután kisétált a szobámból. Na így kell játszani a kerítőt! Kilenc óra körül Hikari is megérkezett. Azt mondta nem akar magamra hagyni, ezért egész éjszaka itt lesz mellettem. Így egy kicsit változtattam a helyzetemen. Előre csúsztam az ágyban, Hikari pedig mögém ült.
- Hikari, akkor is szeretni fogsz, ha sápadt leszek, nem tudok majd rendesen járni és hajam se lesz már? - erre Hikari maga felé fordította az arcomat.
- Ryosuke, nem a külsőd miatt szerettem beléd ezt jobb, ha megjegyzed! Azért lettem beléd szerelmes, mert kedves vagy, romantikus és mindig ott voltál mellettem! Ezek után csodálkoztam volna, ha nem szeretek beléd. Hajjal, vagy anélkül, nekem mindig a legjóképűbb pasi leszel a világon! - bár nem kenyerem a sírás, de ez mégis meghatott. A szám elkezdett remegni, hozzábújtam, hogy ne vegye észre a könnyes szemeimet.
- Nagyon szeretlek Hikari!
- Én is szeretlek Ryosuke, de most már aludnod kellene! - én bólintottam egyet, majd Hikari mellkasára dőltem és úgy aludtunk el mindketten.