2.évad 9.rész

A mai nap csodásan kezdődött. Ma van Hikari-val a barátság fordulónk. Egy különleges meglepetést készítettem, szóval remélem tetszeni fog neki. A gyerekek ma is Daiki-val lesznek, hogy kettesben lehessünk. Foglaltam asztalt egy étteremben, szóval a hangulat is meg lesz.

- Jó reggelt hercrgnőm! - simogattam meg az arcát, mire elkezdett ébredezni.

- Máris reggel van? Mit terveztél mára Ryosuke? - kérdezte még félálomban.

- Meglepetés, szóval siess és megtudod! - elmosolyodtam, majd bevittem neki a reggelit.

- Ryosuke, áruld el mit tervezel mára!

- Ha elmondom nem lesz meglepetés, szóval légy türelemmel! Egyébként, hogy érzed magad? Tegnap nem voltál túl jó formában.

- Már sokkal jobban, hála neked. Köszönöm, hogy nem vágtad a fejemhez, milyen hisztis vagyok.

- Mert nem is vagy az. Csak túl sok feszültség volt benned és ki kellett adnod magadból, ez természetes! Most inkább együk meg a reggelit, aztán irány a meglepetés! - reggeli után, elkezdtünk készülődni. A zsebembe rejtettem Hikari ajándékát, hogy biztosan meglepetés legyen. Miután elkészültünk, el is indultunk.
- Készen állsz a meglepetésre? - kérdeztem, miközben befogtam a szemét.
- Ryosuke, ne szórakozz! - hisztizett, mire elnevettem magam.
- Csak nem félsz?
- Nem, csak megijedtem! - Az étterem ahová mentünk különleges volt, ugyanis az egész szabadtéri volt, mint egy klassz piknik. Levettem a kezem Hikari szeméről, hogy ő is meg csodálhassa a látványt. - Ryosuke, ez gyönyörű! Olyan, akár egy piknik! - áradozott, én pedig elmosolyodtam. Jó érzés volt mosolyt csalni az arcára. Leültünk a nekünk kikészített asztalhoz és leadtuk a rendelést.
- Hihetetlen, hogy már 20 éve ismerjük egymást! - sóhajtottam fel.
- Igen, 20 évvel ezelőtt ismertem meg a legfélénkebb és legsírósabb fiút, akit csak ismertem! - felnevetett, én pedig felhúztam az orrom.
- Ez egyáltalán nem igaz! Nem is sírok annyit!
- Dehogyisnem, Ryosuke, túlságosan is érzékeny vagy! De nem baj, mert én pont így szeretlek! - elmosolyodtam és megcsókoltam. Elég ideges voltam, mert nem tudtam mit fog szólni az ajándékomhoz. Ebéd közben is rengeteget beszélgettünk. Nagyon jó volt egy kicsit nosztalgiázni a gyerekkorunkról. Már ovis korom óta ismerem őt és máig ő az egyetlen, akivel minden problémámat meg tudom beszélni. Nem is tudom mi lett volna, ha nem ismerkedünk meg egymással. Még ha nem is jött volna össze köztünk ez az egész, biztosan ugyanolyan jó barátok maradtunk volna, mint eddig. Miután végeztünk az ebéddel, már csak a desszert maradt hátra. Beszéltem a pincérrel, már jó előre, hogy desszert helyett az ajándékomat rejtse a fedő alá, hogy tényleg igazi meglepetés legyen.
- Na, készen állsz a desszertre?
- Viccelsz velem? Mindjárt kilyukad a gyomrom annyit ettem!
- Ez nem olyan desszert, mint amire te gondolsz! - végül a pincér kihozta a tálat rajta a fedővel.
- Mi ez?
- Vedd le a fedőt és megtudod! - levette és alatta ott volt a kis vörös doboz, benne az eljegyzési gyűrűvel, amit neki vettem.
- Ryosuke, ez meg...? - kinyitotta és még a szája is tátva maradt. Elmosolyodtam és megfogtam a bal kezét.
- Tudom, hogy az esküvőnk nem olyan volt, amilyet te elképzeltél, ráadásul abban a hitben voltunk, hogy bármikor meghalhatok. Épp ezért szeretném, hogy mikor Ryo meggyógyul lenne egy olyan esküvőnk, amilyet csak szeretnél, a kórházon kívül. Ott lenne a családunk, a barátaink és akkor végre már nem kell azon aggódnunk, hogy elveszíthetjük egymást! Hikari, szeretnél másodjára is a feleségem lenni?
- Persze, hogy szeretnék, Ryosuke! - közelebb hajoltunk és megcsókoltuk egymást. Az ujjára húztam a gyűrűt, ő pedig egyre csak gyönyörködött benne.
- Ez tényleg csodálatos meglepetés volt Ryosuke! A hely, a gyűrű és a tény, hogy miért kaptam ezt a gyűrűt, minden olyan tökéletes!
- Na és mi van az én meglepetésemmel? Vagy azt akarod mondani, hogy én nem kapok tőled semmit?
- De igen, természetesen én is készültem neked valamivel, szóval gyere ide! - odamentem hozzá, majd kérte, hogy guggolja le hozzá. Miután ezt is megtettem, fogta a kezemet és a hasára simította. - Az én ajándékom itt növekszik a hasamban! - hirtelen szóhoz sem jutottam. Ez csak egy dolgot jelenthetett.
- Akkor ez azt jelenti, hogy...?
- Igen Ryosuke, babát várok! - madarat lehetett volna fogatni velem. Felrántottam a megszeppent Hikari-t és magamhoz öleltem. Nem érdekelt, hogy körülöttünk mindenki totál hülyének nézett minket, egyszerűen csak boldog voltam.
- Ez hihetetlen! Ez a kisbaba fogja majd megmenteni a fiúnk éltét, fel tudod ezt fogni?
- Az őssejt, hát persze! A baba köldökzsinórjában lévő őssejt, valóban segíthet abban, hogy Ryo biztosan meggyógyuljon. Úgy tűnik ez a kisbaba épp a legjobbkor fog érkezni!
- Már csak Ryo-nak kell kitartania addig, de biztos vagyok benne, hogy a fiúnk sokkal erősebb lesz, mint amilyen én voltam!
- Ne mondj ilyet, hiszen te is nagyon erős voltál, máskülönben, nem lennél itt.
- Csak miattad voltam erős. Hajtott előre a tudat, ha meggyógyulok, akkor majd boldogok lehetünk együtt, lesznek gyerekeink és együtt lehetünk! - láttam, hogy Hikari szemei könnybe lábadtak, ezért újból magamhoz öleltem. Lassacskán besötétedett, mi azonban még ott maradtunk. Az étterem egy domb oldalra készült, így leültünk egy fa alá és ott folytattuk tovább a beszélgetést.
- Ez a mai nap csodálatos volt, Ryosuke! Köszönöm, hogy elhoztál ide.
- Én köszönöm, hogy mindig mellettem vagy és, hogy csodálatosan neveled a gyerekeinket!
- Tényleg ne mondj ilyeneket, mert el fogom sírni magamat! Egyébként is, azért vagyok melletted, mert szeretlek és soha nem is akarlak téged elhagyni!
- Mostantól kérlek nagyon vigyázz magadra, rendben? Nem szeretném, ha a babának és neked bajod esne. Tudom, hogy nagyon aggódsz a fiúnkért, de szeretném, ha nem idegeskednél emiatt. Biztos lehetsz benne, hogy meg fog gyógyulni! - magamhoz húztam és nyomtam egy puszit a halántékára.
- Ugye tudod, hogy a gyerekekkel nem lesz ez egy könnyű menet, főleg Ryo-val nem. Félek azt fogja hinni, hogy le akarjuk majd cserélni őt, a kisbabára.
- Majd rá érünk akkor gondolni erre, ha elmondjuk nekik. Most inkább élvezzük még ki, hogy kettesben vagyunk! - bólintott, majd a fejét a vállamra döntötte. Valóban csodálatos nap volt e a mai és azt hiszem, sokkal több ilyen napunk is lehetne még.