A tegnapi nap, tényleg csodálatos volt. A tudat, hogy lesz még egy gyermekünk, aki ráadásul megmentheti a fiúnk életét, tényleg a legjobbkor jött. Bár osztottam Hikari véleményét azzal kapcsolatban, hogy nehéz menet lesz a gyerekekkel. Mivel Ryo alapjáraton nagyon félénk és visszahúzódó, jobbára csak velünk lenne. Ha ez még nem lenne elég, még azt is érezheti, hogy le akarjuk őt cserélni a kisbabára. Mindenesetre nem halaszthatjuk tovább, muszáj lesz elmondanunk nekik, hogy hamarosan kistestvérük fog születni. Viszont nem akartuk elsietni a dolgokat, ezért kitaláltuk, hogy előtte elvisszük őket az állatkertbe, hátha ez feldobja őket a nagy hír előtt.
- Ryosuke, mond, hogy nem lesz semmi baj és a gyerekek el fogják fogadni a dolgot!
- Ne aggódj drágám, minden rendben lesz, el fogják fogadni és örülni fognak a hírnek. - megsimogattam az arcát majd megcsókoltam. Miután elkészültünk, mentünk is a gyerekekért.
- Mama, Papa! - mindhárman boldogan szaladtak oda hozzánk. Jó érzés volt látni, hogy ennyire boldogak és nem foglalkoznak már Ryo betegségével.
- Na gyerekek, mit szólnátok hozzá, ha ma elmennénk az állatkertbe? - kérdezte tőlük Hikari, mikor már a kocsiban voltunk.
- Lesznek majd kiscsibék is ugye? - kérdezte csillogó szemekkel Ryo, mire megráztam a fejem.
- Félek a kiscsibéket, nem az állatkertben fogod megtalálni.
- De olyan aranyosak! - lehajtotta a fejét, én pedig elmosolyodtam.
- Sok aranyos állat lesz ott, meglásd! - erre megnyugodott és már mehettünk is. Előtte még hazamentünk, ahol csomagoltunk szendvicset és teát, úgy indultunk az állatkertbe. A gyerekek már nagyon türelmetlenek voltak, alig bírtuk őket lecsitítani. Miután megérkeztünk, már rohantak is befelé. Azt se tudták hirtelen, hol is kezdjék. Végül először, a medvékhez mentünk.
- Az a maci olyan, mint Ryo öcsi! - mutatott Sora az egyik medvebocs felé, aki épp a szüleivel akart játszani. Felnevettem, ugyanis valóban meg volt a hasonlóság. Szerencsére a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Főleg Ryo, aki miután meglátta az állatsimogatóban a kiscsibéket, rögtön odaszaladt hozzájuk.
- Éljen, kiscsibék! - elkezdte kergetni őket és miután elkapta az egyiket, az arcához akarta dörgölni, én azonban odaszaladtam és kikaptam a kezéből az állatot.
- Picur, ezt nem szabad! Tudom, hogy nagyon szeretnéd, de nem szabad elkapnod semmit sem, különben nem fogsz meggyógyulni!
- Akkor meg fogok halni? - elsírta magát, nekem pedig bűntudatom lett. Felkaptam a földről és magamhoz öleltem.
- Ne beszélj zöldségeket, meg fogsz gyógyulni, picur! Hiszel a papának, ugye?
- Igen, papa, de nagyon félek!
- Tudom, de a mamával itt vagyunk és vigyázunk rád, jó? - bólintott és megtörölte a szemét. Hikari és a lányok előtt igyekeztünk úgy tenni mintha nem történt volna semmi. A lányok az öccsükkel szaladtak az oroszlánokhoz, Hikari viszont egyből rájött, hogy valami nem stimmel.
- Ryosuke, mi történt? Láttam, hogy Ryo nagyon sírt.
- Magához akarta ölelni az egyik csibét, de rászóltam, hogy nem szabad mert a végén nem fog meggyógyulni. Erre ő sírva azt kérdezte tőlem, hogy meg fog-e halni? Borzasztóan éreztem magam, Hikari! Akárhogy is igyekszem őt boldoggá tenni, a végén úgyis szomorú lesz!
- Erről nem te tehetsz Ryosuke! Most menjünk, meglásd nem lesz semmi baj! - teljesen igaza volt. Nem akartam, hogy a szomorúság eluralkodjon rajtam. Még egy ideig maradtunk, aztán hazamentünk. Most jöhetett a nap nehezebbik része, mikor is el kellett magyaráznunk a gyerekeknek, hogy kistestvérük fog születni.
- Gyerekek, a papával szeretnénk nektek mondani valamit! - Hikari ölébe Ryo ült, a lányok pedig az enyémbe.
- Mi az mama, valami meglepi? - kérdezte tágra nyílt szemekkel Saya, mire bólintottunk egyet.
- Gyerekek, nemsokára lesz egy kistestvéretek! - a lányok mosolygtak és úgy látszott örülnek, ám Ryo csak nézett maga elé.
- Kicsim, mondj valamit! - bökte meg Hikari Ryo hasát.
- Nem akarom! Azért lesz babátok, mert én meg fogok halni ugye? - kiabált rá Hikari-ra és leugrott a lábáról.
- Ryo, ne beszélj így a mamával! - szóltam rá, de ő csak megrázta a fejét.
- Ti nem is szerettek engem és le akartok cserélni! Utállak titeket! - azzal sírva kiszaladt az ajtón. Hiába futottam utána, mert mire kiértem a házból, ő már nem volt sehol. Biztos voltam benne, hogy nem mehetett messzire, inkább elbújt valahol a ház körül. Sajnos esni kezdett, nekem pedig gyorsan be kellett mennem, hogy keressek egy esernyőt. Sietnem kellett, hogy minél előbb megtaláljam a fiamat.
- Ryosuke, hol van Ryo?
- Fogalmam sincs, de meg fogom találni, ne aggódj!
- Miért kellett erőltetned, hogy mondjuk el neki? Barcsak ne hallgattam volna rád! - most először kiabált velem így. Tudtam, hogy csak ideges, ezért inkább nem reagáltam rá, csak kiszaladtam a házból, hogy megkeressem Ryo-t. Bevallom, fogalmam sincs, hova mehetett, de nem lehetett túl messze. Először a ház körül keresgéltem, de nem találtam meg őt. Végigjártam az utcákat és rettegtem, mert könnyen megbetegedhet ilyen időben. Végül az utolso hely ahová el tudtam menni, az a park volt. A legnagyobb félelmem akkor vált valóra, mikor a fűben fekve, megtaláltam a didergő fiamat, akinek folyt az orrából a vér.
- Ryo! - odaszaladtam hozzá és magamhoz öleltem.
- Papa, nagyon félek! - zokogta, mire a karomba kaptam és rohantam vele a kórházba. Mikor odaérkeztem, rögtön Kuroda-senseihez mentünk.
- Sensei, kérem segítsen!
- Mi történt Yamada-kun?
- Elszökött, miután megtudta, hogy Hikari gyereket vár és mikor megtaláltam már vérzett az orra! - Kuroda-sensei átvette tőlem, majd bevitte a szobájába és ott rákapcsoltám a gyogyszereket és az infúziót. Nagyon féltem, hogy valami baja eshetett, de szerencsére komolyabb baja nem lett.
- Yamada-kun, minden rendben? -jött be Yuko-chan a szobába
- Nos, azt nem mondhatnám! Kou-kun, hogy van?
- Szerencsére most nem volt nyűgös, így én is tudtam pihenni egy kicsit. Szeretnél most kettesben maradni a fiaddal?
- Ha nem haragszol, akkor igen! Valami fontosat kell mondanom neki! - végül magunkra hagyott minket. Amíg Ryo aludt, felhívtam Hikari-t, hogy megtaláltam a fiúnkat. Bár kértem, hogy nyugodjon meg és maradjon otthon a lányokkal, de nem tudta meggyőzni, ő is itt akart lenni. Szerencsére Ryota hamar felébredt.
- Papa, mi történt?
- Jaj, kis buta, miért kellett elszöknöd? Annyira féltem, mikor megtaláltalak téged és láttam, milyen rosszul vagy! - kibuggyantak a könnyeim, mire Ryo az apró kezeivel letörölte a könnyeim.
- Ne sírj papa, jó? Ryo volt a buta, nem a Papa!
- Annyira örülök, hogy nem lett semmi bajod, picur! Nagyon szeretlek, ugye tudod?
- Akkor nem fogtok lecserélni arra a babára?
- Még szép, hogy nem! Egy kicsit sem örülsz neki? Hiszen lesz majd egy nálad kisebb, akit babusgathatsz majd és akinek majd te leszel a nagy testvére!
- Tényleg? Akkor nem én leszek a kicsi? - erre felcsillant a szeme és elmosolyodott.
- Hát persze, hogy nem! Na most próbálj pihenni, nemsokára a mama is itt lesz! - Ryo behunyta a szemét és elaludt, én pedig kimentem a szobából. Láttam, hogy Hikari könnyes szemmel lépdelt, egyik lábáról a másikra. Magamhoz öleltem és belepusziltam a nyakába.
- Ne haragudj, amiért ilyen hülye voltam, nem gondoltam komolyan!
- Tudom drágám, hogy megijedtél, de ne aggódj, már vége! - így telt el végül ez a nap és szerencsére a gyerekek elfogadták, hogy lesz még egy testvérük.
- Na gyerekek, mit szólnátok hozzá, ha ma elmennénk az állatkertbe? - kérdezte tőlük Hikari, mikor már a kocsiban voltunk.
- Lesznek majd kiscsibék is ugye? - kérdezte csillogó szemekkel Ryo, mire megráztam a fejem.
- Félek a kiscsibéket, nem az állatkertben fogod megtalálni.
- De olyan aranyosak! - lehajtotta a fejét, én pedig elmosolyodtam.
- Sok aranyos állat lesz ott, meglásd! - erre megnyugodott és már mehettünk is. Előtte még hazamentünk, ahol csomagoltunk szendvicset és teát, úgy indultunk az állatkertbe. A gyerekek már nagyon türelmetlenek voltak, alig bírtuk őket lecsitítani. Miután megérkeztünk, már rohantak is befelé. Azt se tudták hirtelen, hol is kezdjék. Végül először, a medvékhez mentünk.
- Az a maci olyan, mint Ryo öcsi! - mutatott Sora az egyik medvebocs felé, aki épp a szüleivel akart játszani. Felnevettem, ugyanis valóban meg volt a hasonlóság. Szerencsére a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Főleg Ryo, aki miután meglátta az állatsimogatóban a kiscsibéket, rögtön odaszaladt hozzájuk.
- Éljen, kiscsibék! - elkezdte kergetni őket és miután elkapta az egyiket, az arcához akarta dörgölni, én azonban odaszaladtam és kikaptam a kezéből az állatot.
- Picur, ezt nem szabad! Tudom, hogy nagyon szeretnéd, de nem szabad elkapnod semmit sem, különben nem fogsz meggyógyulni!
- Akkor meg fogok halni? - elsírta magát, nekem pedig bűntudatom lett. Felkaptam a földről és magamhoz öleltem.
- Ne beszélj zöldségeket, meg fogsz gyógyulni, picur! Hiszel a papának, ugye?
- Igen, papa, de nagyon félek!
- Tudom, de a mamával itt vagyunk és vigyázunk rád, jó? - bólintott és megtörölte a szemét. Hikari és a lányok előtt igyekeztünk úgy tenni mintha nem történt volna semmi. A lányok az öccsükkel szaladtak az oroszlánokhoz, Hikari viszont egyből rájött, hogy valami nem stimmel.
- Ryosuke, mi történt? Láttam, hogy Ryo nagyon sírt.
- Magához akarta ölelni az egyik csibét, de rászóltam, hogy nem szabad mert a végén nem fog meggyógyulni. Erre ő sírva azt kérdezte tőlem, hogy meg fog-e halni? Borzasztóan éreztem magam, Hikari! Akárhogy is igyekszem őt boldoggá tenni, a végén úgyis szomorú lesz!
- Erről nem te tehetsz Ryosuke! Most menjünk, meglásd nem lesz semmi baj! - teljesen igaza volt. Nem akartam, hogy a szomorúság eluralkodjon rajtam. Még egy ideig maradtunk, aztán hazamentünk. Most jöhetett a nap nehezebbik része, mikor is el kellett magyaráznunk a gyerekeknek, hogy kistestvérük fog születni.
- Gyerekek, a papával szeretnénk nektek mondani valamit! - Hikari ölébe Ryo ült, a lányok pedig az enyémbe.
- Mi az mama, valami meglepi? - kérdezte tágra nyílt szemekkel Saya, mire bólintottunk egyet.
- Gyerekek, nemsokára lesz egy kistestvéretek! - a lányok mosolygtak és úgy látszott örülnek, ám Ryo csak nézett maga elé.
- Kicsim, mondj valamit! - bökte meg Hikari Ryo hasát.
- Nem akarom! Azért lesz babátok, mert én meg fogok halni ugye? - kiabált rá Hikari-ra és leugrott a lábáról.
- Ryo, ne beszélj így a mamával! - szóltam rá, de ő csak megrázta a fejét.
- Ti nem is szerettek engem és le akartok cserélni! Utállak titeket! - azzal sírva kiszaladt az ajtón. Hiába futottam utána, mert mire kiértem a házból, ő már nem volt sehol. Biztos voltam benne, hogy nem mehetett messzire, inkább elbújt valahol a ház körül. Sajnos esni kezdett, nekem pedig gyorsan be kellett mennem, hogy keressek egy esernyőt. Sietnem kellett, hogy minél előbb megtaláljam a fiamat.
- Ryosuke, hol van Ryo?
- Fogalmam sincs, de meg fogom találni, ne aggódj!
- Miért kellett erőltetned, hogy mondjuk el neki? Barcsak ne hallgattam volna rád! - most először kiabált velem így. Tudtam, hogy csak ideges, ezért inkább nem reagáltam rá, csak kiszaladtam a házból, hogy megkeressem Ryo-t. Bevallom, fogalmam sincs, hova mehetett, de nem lehetett túl messze. Először a ház körül keresgéltem, de nem találtam meg őt. Végigjártam az utcákat és rettegtem, mert könnyen megbetegedhet ilyen időben. Végül az utolso hely ahová el tudtam menni, az a park volt. A legnagyobb félelmem akkor vált valóra, mikor a fűben fekve, megtaláltam a didergő fiamat, akinek folyt az orrából a vér.
- Ryo! - odaszaladtam hozzá és magamhoz öleltem.
- Papa, nagyon félek! - zokogta, mire a karomba kaptam és rohantam vele a kórházba. Mikor odaérkeztem, rögtön Kuroda-senseihez mentünk.
- Sensei, kérem segítsen!
- Mi történt Yamada-kun?
- Elszökött, miután megtudta, hogy Hikari gyereket vár és mikor megtaláltam már vérzett az orra! - Kuroda-sensei átvette tőlem, majd bevitte a szobájába és ott rákapcsoltám a gyogyszereket és az infúziót. Nagyon féltem, hogy valami baja eshetett, de szerencsére komolyabb baja nem lett.
- Yamada-kun, minden rendben? -jött be Yuko-chan a szobába
- Nos, azt nem mondhatnám! Kou-kun, hogy van?
- Szerencsére most nem volt nyűgös, így én is tudtam pihenni egy kicsit. Szeretnél most kettesben maradni a fiaddal?
- Ha nem haragszol, akkor igen! Valami fontosat kell mondanom neki! - végül magunkra hagyott minket. Amíg Ryo aludt, felhívtam Hikari-t, hogy megtaláltam a fiúnkat. Bár kértem, hogy nyugodjon meg és maradjon otthon a lányokkal, de nem tudta meggyőzni, ő is itt akart lenni. Szerencsére Ryota hamar felébredt.
- Papa, mi történt?
- Jaj, kis buta, miért kellett elszöknöd? Annyira féltem, mikor megtaláltalak téged és láttam, milyen rosszul vagy! - kibuggyantak a könnyeim, mire Ryo az apró kezeivel letörölte a könnyeim.
- Ne sírj papa, jó? Ryo volt a buta, nem a Papa!
- Annyira örülök, hogy nem lett semmi bajod, picur! Nagyon szeretlek, ugye tudod?
- Akkor nem fogtok lecserélni arra a babára?
- Még szép, hogy nem! Egy kicsit sem örülsz neki? Hiszen lesz majd egy nálad kisebb, akit babusgathatsz majd és akinek majd te leszel a nagy testvére!
- Tényleg? Akkor nem én leszek a kicsi? - erre felcsillant a szeme és elmosolyodott.
- Hát persze, hogy nem! Na most próbálj pihenni, nemsokára a mama is itt lesz! - Ryo behunyta a szemét és elaludt, én pedig kimentem a szobából. Láttam, hogy Hikari könnyes szemmel lépdelt, egyik lábáról a másikra. Magamhoz öleltem és belepusziltam a nyakába.
- Ne haragudj, amiért ilyen hülye voltam, nem gondoltam komolyan!
- Tudom drágám, hogy megijedtél, de ne aggódj, már vége! - így telt el végül ez a nap és szerencsére a gyerekek elfogadták, hogy lesz még egy testvérük.
Én még mindig azt mondom, hogy ez volt Chibi Ryo részéről a természetes reakció. Pont így. Az meg külön piros pont, hogy nagy Ryo sír a fia előtt. Néha ilyen is kell. Nem lehet mindig mindenki erős. Azért egy család, hogy támogassák egymást, és ha ez azzal jár, hogy néha Chibi Ryo az erősebb, hát legyen. =) Jó volt látni egy ilyen helyzetet is.
VálaszTörlésHát a bejelentés utáni reakció elég természetes a gyerek részéről, ahhoz képest nagyon jó hogy meg tudott békélni. a lányok reakciójára is kiváncsi lettem volna hisz náluk már az öccsük miatt is töbször volt sértődés.
VálaszTörlésAzta, na erre nem számítottam! Bár valójában teljesen érthető Ryo reakiója, szegénykét rettentően megviselheti a betegség. De most is rettentő aranyos volt az apa-fia jelenet, meg úgy összességében az egész rész :D
VálaszTörlésÓ de aranyosak együtt Istenkém! Ryonak hatalmas respect!Fantasztikus,ahogy a gyerekeivel bánik Hikarival együtt persze.
VálaszTörlés