2.évad 6.rész

A tegnap estém Hikari-val csodásan alakult. Végre kicsit kettesben lehettünk és egy rövid időremegfeledkezhettünk a fiúnk betegségéről. Ez azonban nem tartott sokáig, ugyanis hajnalban hívott az anyám, hogy Rytoa nem akarja abbahagyni a sírást. Gyorsan összekaptuk magunkat és már indultunk is az anyámékhoz. Nagyon féltem, hogy valami komoly baja van, mert csak akkor sír ha fáj valamije, vagy megijed valamitől. Miután megérkeztünk, egyből az én régi szobámba mentünk, ahol Ryota aludt. Ő még mindig a sorokba kuporodva sírdogált.

- Mama, papa! - szipogott és  nyújtotta felénk a kezét. Hikari felvette és magához ölelte.

- Kicsim, mi a baj? 

- Azt álmodtam, hogy angyal lettem, de én nem akarok az lenni, kisfiú akarok maradni! - szipogta, mire Hikari leült vele az ágyra, én pedig melléjük ültem

- Ne butáskodj, nem lesz belőled angyal! - simogattam meg a fejét, mire a sírása kicsit alább hagyott.

- Ugye itt alszotok velem? Félek egyedül maradni! - biggyesztette le a száját. Mivel soha nem tudnánk nemet mondani neki, végül Ryo középre feküdt, mi pedig két oldalra és úgy igyekeztünk aludni. Kózben észrevettem, hogy Hikari-nak potyognak a könnyei, ezért letöröltem az arcáról és megszorítottam a kezét. Tudom, hogy retteg, ahogyan én is de megígértük, hogy az ő érdekében megpróbálunk erősnek látszani.

Másnap szerencsére nyugodtan indultunk a kórházba. A lányok is nagyon örültek, amiért ott voltunk. Miután elvittük őket az oviba, indultunk is a kórházba. Ma már Ryo könnyebben kezelte a dolgot mint eddig, így könnyebben indult a napunk.

- Hé, Ryo mi lenne, ha a papa elmenne és hozna neked sütit Kei bácsitól?

- Oké papa, de siess vissza! - megpusziltam őt is és Hikarit is, majd mentem is a cukrászdába. Kei helyett most Momo-chan volt ott.

- Ryosuke-kun, örülök, hogy látlak! Hogy vagytok?

- Jól vagyunk, bár Ryo reggel eléggé nyűgös volt, de szerencsére már megnyugodott. Kérhetnék néhány eperhabos tortácskát? Szeretném meglepni vele a fiamat.

- Persze, mindjárt elkészítem, addig várj itt kérlek! - leültem az egyik asztalhoz és vártam. Mikor Momo-chan elkészült, a kezembe nyomta a sütis dobozt és egy ajándék tasakot is.
- Mi ez? - néztem rá a tasakra.
- Egy kis ajándék Ryo-kunnak. Kérlek mond meg neki, hogy drukkolunk neki!
- Rendben és nagyon köszönöm! - miután elköszöntem tőle, visszamentem a kórházba. Ott azonban már nem voltunk egyedül. Ryota ágya mellett, egy számomra vadidegen, barna hajú lány ült, kb Hikari-val egyidős lehetett, az ölében pedig egy két év körüli kisfiú ült.
- Papa! - kiáltott fel Ryo, mikor meglátott. A szeme csillogásából láttam, hogy boldog és csak ez számított.
- Elnézést! - biccentettem egyet a fejemmel és bementem. Az ismeretlen lány felállt és viszonozta.
- Araki Yuko vagyok, a szomszéd szobában lakom a kisfiammal! - ránéztem a kisfiúra, akinek ki volt pirulva és látszott, hogy hullani kezdett a haja. Odaléptem hozzá és megsimogattam az arcát.
- Milyen aranyos. Hogy hívják? - néztem rá Yuko-chanra.
- Kou a neve. Az apja elhagyott mikor őt vártam, szóval születésétől kezdve egyedül nevelem.
- Yuko-chan bármikor jöhetsz, legalább a feleségemnek is lesz társasága, ha már el sem mozdul innen! - Hikari olyan vörös lett mint a rák és ez nagyon tetszett. Imádtam őt zavarba hozni.
- Akkor ha nem bannátok, még maradnék egy kicsit. Hikari-channal épp az esküvőtökről beszélgettünk. Hihetetlen, hogy ebben a kórházban házasodtatok össze!
- Nos ige, szerencsére a bátyám barátai elintézték nekünk az esküvőt. Tényleg öcsi, ezt Momo-chan küldi! - adtam neki oda az ajándék tasakot.
- Éljen! - vett ki belőle egy focimezt és magához szorította. Mama, segítesz felvenni? - nyomta vidáman Hikari kezébe a mezt, mire elnevettük magunkat. Míg Hikara a fiúnknak segített felvenni a mezt, addig felhívtam Yuto-t, hogy nincs-e kedve benézni. A munkája miatt úgyis sokat tölt gyerekekkel, szóval a keresztfiára is szívesen vigyázz ha úgy adódik. Szerencsére igent mondott, szóval nekem is lesz társaságom. Szerettem volna ha Ryo-nak meglepetés lesz, szóval még Hikari-nak sem meséltem róla. Úgy fél óra múlva meg is érkezett Yuto.
- Ryosuke, jöttem ahogy hívtál! Ki ez a bombázó- mutatott a szemével Yuko-chanra, mire elmosolyodtam.
- Ő Yuko-chan a szomszéd szobában lakik a kisfiával.
- Milyen aranyos! - áradozott, amit Yuko-chan is észre vett és alaposan elpirult. Biztos azt hitte, hogy róla beszél Yuto.
- Araki Yuko vagyok! - vigyorgott rá Yutora, amit ő viszonzott is.
- Milyen aranyos! - csipkedte meg Kou arcát Yuto, miközben a szemét le se vette Yuko-chanról. Azt hiszem itt szerelem várható! Végül Yuto is maradt egy ideig, amitől Ryo csak még boldogabb lett. Végül, mikor lecsöpögött a gyógyszer, elköszöntünk Yuko-chantól és hazamentünk. Ott azonban továbbra sem lehettünk magunkban.
- Öcsi, de jó látni téged! - a két bátyámon kívül Hikaru, Kei valamint Kota is ott voltak. Szóval ezért nem volt ma Kei a cukrászdában.
- Ti meg mit kerestek itt?
- Yuyan hívott meg minket! Ember eszméletlen ez a ház! - veregette meg a vállam Hikaru, mire csak megforgattam a szememet. Hiába, ezek sosem fognak megváltozni. Végül mind maradtak vacsorára és az este további része kellemesen telt.