2018. május 10., csütörtök

2.évad 1.rész

A gyerekkori álmom volt, hogy focista lehessek. Már akkor tudtam, hogy az akarok lenni, mikor először rúgtam a labdát a bátyáimmal. Aztán a középiskolában az álmom már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem. De jött egy betegség és tönkretett mindent. Én viszont még mindig látom a szemeim előtt, ahogy az egész iskola engem biztat, én pedig nekifutamodok és egy tökéletes góllal megnyerem a verseny az iskolámnak.
- Igazgató úr! - zökkentett ki a gondolatvilágomból az egyik alkalmazott.
- Igen, mi történt?
- Az elnök úr látni kívánja! - biccentettem a fejemmel, majd egyenesen az apám irodájához mentem és bekopogtam.
- Szabad!
- Látni akartál? - biccentettem a fejemmel, majd beléptem az irodába. A hely viszonylag nagy volt és világos szemben az enyémmel, ami jóval kisebb volt és fekete sötétítőkkel volt eltakarva a fény, ugyanis mostanában eléggé érzékeny rá a szemem.
- Csak szerettem volna gratulálni a legújabb üzletkötésedhez! - az én gondolataim viszont újból máshol jártak. Már nagyon hazakívánkoztam az otthonom melegébe, ugyanis utálok üzletember lenni. Igen az apámnak ez a munka tökéletes, de nekem nagyon nem az. Daiki egyébként sem dolgozik már itt, szabadúszó lett és a felesége munkáját támogatja. - Ryosuke, már megint hol jár az eszed?
- Ne haragudj, csak egy pillanatra elgondolkodtam.
- Már megint a foci körül járnak a gondolataid igazam van?
- Csak tegnap mikor láttam, hogy Yuma és Ryo milyen élvezettel játszanak, eszembe jutott, hogy akár én is csinálhattam volna ezt.
- Hiszen pont te választottad ezt a pályát, hogy el tudd tartani a családodat! Most menj haza, mára végeztél a munkával! - biccentettem egyet a fejemmel, majd miután összepakoltam beszálltam a kocsiba, amit még karácsonyra kaptam a szüleimtől és már mentem is haza. 5 év telt el azóta, mióta gyakorlatilag visszatértem a halálból. Azóta már gyógyultnak nyilvánítottak, de továbbra is kell gyógyszereket szednem. Hikari és nagyon boldog házasságban élünk ráadásul ahogyan szerettem volna, három csodálatos gyerekünk van. Saya és Sora 5 évesek, Ryo pedig a múlt héten lett négy éves. A kis törpe szinte a kiköpött másom, legalábbis a szüleim és a bátyám szerint biztosan. Hikari már nem dolgozik, hogy vigyázhasson a három kicsire, amíg én az apám cégénél dolgozik, mint vezérigazgató. Elég kemény munka, de megéri mert így mindent megadhatok a családomnak, amit csak szeretnének. Azért, hogy ne csak róla legyen szó, Daiki ugye szabadúszó lett, most nem dolgozik, helyette abban a nevelőotthonban vigyáz a gyerekekre, aminek a felesége lett az igazgatója. Yuma azóta már iskolába jár és nagyon ígéretes focista karrier előtt áll, már kilenc évesen. Yuya és Mai-chan végül szakítottak, így a bátyám szingli, bár nagyon érdeklődik az egyik egyetemista diákja után, akinek viszont van barátja. Kei és Momo-chan is boldog házasságban élnek és már egy kislányuk is született, akinek a Hana nevet választották. Hikaru, és Keito még mindig szinglik, azonban ez sem tántorítja el őket attól, hogy rossz dolgokba vigyék a bátyáimat. Yabu-sensei már házas, de gyereke még mindig nem született. Oh, majdnem kihagytam az én imádni való kisöcsémet. Nos, Yuri-nak is jutott elég szomorúság, ugyanis Umika-chan a szüleivel Amerikába költözött úgy egy éve, ezért szegény kis törpe azóta vigasztalhatatlan. Még szerencse, hogy ott vagyok neki én a szeretett bátya, aki mindig megvigasztalja őt. Mikor hazaértem, leparkoltam a kocsit és bementem.
- Megjöttem! - tettem le a táskámat.
- Üdv itthon drágám! - jött oda hozzám Hikari és egy csókot nyomtam a szájára. - Furcsa, sosem vagy otthon ilyen korán. Történt valami?
- Nem, az apám előbb hazaengedett. Ma valahogy nem voltam a toppon, szóval jobb is, hogy hazajöttem. Tényleg, mi van a gyerekekkel?
- Az egyik barátjuk anyja hazahozza őket, szóval ne aggódj miattuk. Jut eszembe, Chinen-kun keresett téged, de mondtam neki, hogy épp munkában vagy.
- Majd beszélek vele. Nincs kedved idebújni hozzám? - szélesre tártam a karjaimat, mire ő odabújt hozzám. Noha már nem vagyunk olyan fiatalok, mégis úgy szeretjük egymást mint mikor középiskolások voltunk. Ez a szép pillanat egészen addig tartott, amíg meg nem érkeztek a gyerekek.
- Megjöttünk! - rontott be Saya és Sora a házba, Ryo pedig ott kullogott mögöttük. A két kislány egypetéjű ikrek, de mi mindig tudjuk melyikük kicsoda. Saya-nak ugyanis nagy és barna szeme van, Sora-nak, viszont kisebb és kicsit zöldeskés a szeme. Ryo pedig úgy néz ki, ahogyan én is kiskoromban. Rövid sötétbarna szinte majdnem fekete haj és nagy barna szemek. Miután a lányok arcára nyomtam egy puszit, az elég levert fiamhoz sétáltam.
- Papa, nagyon álmos vagyok! - láttam, hogy már megint elkezdett vérezni az orra, ami aggodalommal töltött el, ugyanis nem ez az első eset. Az elmúlt pár hétben többször is előfordult már. Felvettem a földről és akkor vettem csak észre, hogy a fiam teste tűz forró.
- Mi történt? - jött vissza Hikari, majd mikor észrevette, a félájult fiúnkat a kezemben, kiejtette a lányok bögréit a kezéből. Szerencse, hogy nem voltak törékenyek.
- Mi történt? - szaladt oda hozzánk.
- Már megint rosszul van. Szerintem jobb lesz, ha most bevisszük a kórházba! - biccentett egyet, majd a lányokkal együtt a kórházba mentünk. Hikari miközben a lányokat vigasztalta, akik egyfolytában az öccsük miatt sírtak, igyekezett ébren tartani Ryo-t, ami nem volt túl könnyű. Csak remélni tudtam, hogy az orvosok adnak valamit arra, ami ezt az egészet megszünteti, mert borzasztó érzés volt így látni a fiamat. Miután megérkeztünk a karomba kaptam Ryo-t Hikari pedig a két lányt és már siettünk is be.
- Kuroda-sensei! - kiáltottam az orvosnak akinek hála most életben lehetek.
- Yamada-kun, mi történt?
- Elkezdett vérezni az orra és felment a láza! Sensei, kérem csináljon valamit! - elvette tőlem Ryo-t, majd beszaladt vele az egyik kórterembe.
- Papa, Ryo öcsi most beteg? - nézett rám könnyes szemekkel Sora, mire egy puszit nyomtam a halántékára.
- Majd meglátjuk kicsim, ha a doktor bácsi megvizsgálta. - szerencsére Saya és Sora hamar elaludtak, addigra Kuroda-sensei is megérkezett.
- Doktor úr mi van a fiúnkkal? - állt fel Hikari.
- Már kezd lejjebb menni a láza, de fel tehetnék nektek néhány kérdést? - végül a lányokkal együtt Kuroda-sensei irodájába mentünk. - Vérzett már az orra korábban is?
- Igen, az elmúlt néhány hétben többször is előfordult, de azt hittük ez csak a meleg miatt van.
- Voltak más tünetek is?
- Nem, az orrvérzésen kívül nem volt semmi baja. Sensei, ugye nincs semmi komoky baja?
- Nos ezt még nem tudom biztosan elmondani. El kell végeznünk egy vérvizsgálatot. Ha a láza lement haza is mehet, egy hét múlva gyertek vissza, addigra meg lesz az eredmény. - miután a vizsgálatnak vége lett és Ryo láza is lement, hazamehettünk. Csak remélni tudtuk, hogy az eredmény pozitív lesz és megkönnyebbülhetünk.
1 héttel később
Elérkezett Saya és Sora 6.születésnapja, ebből az alkalomból pedig az egész család összegyűlt. Épp az anyámmal vagyunk a konyhában és gyújtjuk meg a gyertyákat a tortákon.
- Mikor fogjátok megtudni az eredményt?
- Holnap elmegyünk és megkérdezzük. Ma szeretnénk ha ez a nap a lányokról szól! - sajnos a szülinap katasztrofális irányt vett.
- Papa! - hallottam meg Saya kiáltását, mire kiszaladtam a nappaliba. Csak akkor láttam meg, hogy Ryo orra már megint vérzik. Gyorsan a karomba is kaptam és egy zsebkendőt szorítottam az orrához.
- Papa, nagyon félek! - szipogott, mire elkezdtem simogatni a hátát.
- Apa, anya vigyáznátok a lányokra? Mi bevisszük a kórházba!
- Majd én beviszlek titeket, ilyen állapotban úgysem vezethetsz! - ajánlotta fel Yuya, amit végül elfogadtunk. Borzasztó érzés volt, ez a bizonytalanság. Fogalmunk sem volt mitől van ez a sok orrvérzés. Mikor megérkeztünk, rögtön Kuroda-sensei irodájába mentünk.
- Sensei, megjöttünk!
- Yamada-kun, baj van? Már megint elkezdett vérezni az orra?
- Igen és nagyon aggódunk miatta. Kérem, mondja, hogy semmi baja.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de a helyzet nem ennyire egyszerű. A vizsgálat egyértelműen kimutatta, a leukémiát! - hirtelen forogni kezdett körülöttem a szoba. Egyfolytában csak a leukémia szó vízhangzott a fejemben. Ugye ez most nem velünk történik meg? Mégis, hogy fogjuk ezt megoldani, hiszen ő még csak egy gyerek! Sajnos Hikari rosszabbul fogadta mint én és a karomba ájult. Muszáj volt erőt vennem magamon, mert harcolnom kell a fiam egészségéért, hogy megnyerhessük ezt a hosszú és fájdalmas mérkőzést!

3 megjegyzés:

  1. Hát szép kis családot alapított végül. Meg gyógyult és ha nem is teljesen de teljesült az álma. Sajnos a családi betegséget ezek szerint örökölte a fia is. Most végig kell mennie neki megint ezen a szörnyű betegségen és ráadásul úgy, hogy pont a fia betegedett meg. Remélem azért a gyerek meg gyógyul és rendbe lesz a család. Az öccse szerelme viszont nem teljesült Hirakinak még sem lett igaza és nem a fiú hanem a lány lépet ki ebből a szerelemből.

    VálaszTörlés
  2. Nem is tudom, mit mondjak... A saját betegsége után most szegény kisfia is. Borzasztó. Viszont fontos, hogy ő maga ott van, mint pozitív példa, a gyerkőc szervezete ráadásul erősebb talán, és mivel picike, nem is nagyon fogja érteni, mi van, talán könnyebben kezeli majd.

    VálaszTörlés
  3. Uh, azta, meg kell mondjam, eléggé megleptél! Azt hittem hogy úgy fogod visszahozni a sztorit, hogy Ryosuke betegszik meg újra, vagy talán Hikari, de basszus, hogy szegény kisfia.. Ezzel tényleg megleptél és már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy Ryo vajon örökölte e az apja kitartását is, és ő is meggyógyul-e majd, meg hogy a család hogy állja ki az egészet...

    VálaszTörlés