2019. október 9., szerda

2.évad 13,5 rész(Yuya szemszöge)

Mondtam már, hogy az egész élet egy nagy szívás? Ott van például az öcsém. Csodás családja van, egy imádni való feleség, plusz három atom cuki kölyök és mégse lehet teljesen boldog, mert a kicsi énje épp azon megy keresztül, amin neki kellett még annak idején. Ha ezek után valaki azt merészeli mondani, hogy az élet nem szívás, az biztosan hazudik. Most is épp itt vagyok az ikrekkel, akik az öccsük miatt pityeregnek. Egyébként is utálom, ha egy gyerek sír valamiért, ha viszont az unokahúgaimnál törik el a mécses, az már tényleg igazságtalan. Ezzel azt hiszem el is árultam kik élveznek nálam prioritást. Talán azért ők, mert nekem csak öcséim születtek, így nem volt esélyem megtapasztalni, milyen amikor az embernek húgai vannak, most pedig van egyből kettő is akit imádhatok.
- Yuya bácsi, ugye Ryo öcsinek nem lesz baja? - kérdezte Saya könnyes szemekkel, mire az ölembe ültettem őket.
- Lányok, tudjátok hogy az öcsétek nagyon beteg. Nem fogok hazudni, amit az előbb láttatok az a gyógyszer egyik mellékhatása volt. Mikor apátok beteg volt, neki is voltak gondjai a járással. Viszont nektek most az a dolgotok, hogy biztassátok az öcséteket, ezért hagyjátok abba a sírást, oké? - meglepő módon abbahagyták a sírást és igyekeztek mosolyogni. Tudom, hogy az öcsém azzal etette őket, hogy ez csak a növés miatt van, de jobb ha a lányok is tisztán látnak. Nem akarok borúlátó lenni, de a saját szemeim előtt játszódott le Ryosuke élete, épp ezért nem akarom, hogy a lányok előtt valami köd lebegne egy olyan dologról, ami nagyon is van és amivel muszáj szembenézniük. Nekik az a dolguk, hogy azt sulykolják az öccsükbe, hogy igenis meg fog gyógyulni, ahogyan azt Daiki és én tettük, mikor Ryosuke beteg volt. 
- Akkor mi lenne, ha rajzolnánk neki?
- Ez egy nagyon jó ötlet. Menjetek ls rajzoljatok neki valamit, addig én csinálok nektek valami finomat, rendben? - ők jó kislány módjára bementek a szobájukba, addig én elkezdtem főzni nekik az ebédet. Tulajdonképpen nem is olyan rossz ez a dada szerep, bár tény, hogy szívesebben nevelném a saját gyerekemet. Mikor feltettem főni a rizst, megcsörrent mobilom. Normális esetben kinyomtam volna, de mivel Rei hívott, muszáj volt felvennem.
- Rei, mi történt?
- Yuya, ide tudnál jönni az iskola elé? Muszáj valamit elmondanom! - hallatszott a hangján, hogy nagyon ideges nekem pedig összeszorult a gyomrom.
- Persze, nemsokára indulok! - ő letette, én pedig azon morfondíroztam, kire hagyhatnám addig a lányokat. Először Kei-t hívtam, elvégre ő a legjobb haverom de kiderült, hogy ők épp az unokaöcsémnél vannak a kórházban. Ryosuket nem akartam azzal zaklatni, hogy mégsem tudok vigyázni a lányokra, elég nekik az ami ma történt. Végül Daikit hívtam, aki szerencsére pont ráért. Megvártam, míg ideér és már indultam is az egyetem elé. Rei egyébként az a csaj, aki miatt el kellett hagynom az egyetemet. Egy kicsit füllentettem az öcsémnek, mikor azt mondtam én léptem ki. Valójában Rei apja rúgatott ki, mikor rájött hogy viszonyom van a lányával. Nem értem az öreget. Ha szerinte a szerelem valami halálos bűn, akkor ő még sosem volt az. Mikor megérkeztem leparkoltam a kocsit és siettem is Rei-hez.
- Yuya, úgy örülök hogy el tudtál jönni! - ölelt meg, nekem pedig egyre inkább az volt az érzésem, hogy amit mondani akar az nem feltétlen jó dolog.
- Rei, mi történt?
- Ne haragudj rám jó? - ez jól kezdődik.
- Miért mi történt?
- Kérlek ne utálj meg emiatt, én tényleg nem tehetek róla!
- Rei, mond már mi a baj!
- Terhes vagyok! - bökte ki végül. Kellett pár másodperc mire eljutott az agyamig mit mondott. Elvigyorodtam és szorosan magamhoz öleltem.
- Ha tudnád mennyire boldoggá tettél!
- Akkor nem utálsz emiatt?
- Viccelsz velem? Tudod te mennyire vágytam már egy saját gyerekre?
- Szóval nem kell elvetetnem, ugye?
- Eszedbe se jusson. Ne aggódj minden rendben lesz, oké? - elmosolyodott és megcsókolt. Boldog voltam és gondolatban már azt terveztem milyen nevet adok a kölyöknek. Szerencsére Rei megnyugodott és úgy hagyhattam ott, hogy meg se fordulna a fejében, hogy elvetetné a gyereket. Tudom, hogy majd ketten megoldjuk ezt az egészet ami a gyerekkel jár. Miután visszaértem az öcsémékhez, addigra már az egész banda ott volt: Daiki, Hikka, Kota és még Kei is. A lányok a kanapé előtt rajzoltak, miközben a srácok egy dögunalmas detektív drámát néztek a tévében.
- Ti meg mi a fenét kerestek itt?
- Dai szólt, hogy segítség kell a lányokkal, mi meg jöttünk ahogy tudtunk. Egyébként is tök szívesen vigyázok az unokahúgaimra. - válaszolt Kota, mire megforgattam a szemeim.
- Hiszen nem is azok!
- Igen, lehet hogy nem vérszerintiek mint neked, de én vagyok Dori férje szóval a nagybátyuk vagyok!
- Egyébként jól látom, hogy te most vigyorogsz? - kérdezte Kei, mire a lányok felé fordultam.
- Lányok, vegyétek fel a legszebb ruhátokat és elmegyünk fagyizni, oké? - nem kellett nekik kétszer mondani. Ahogy meghallották a fagyi szót, már rohantak is.
- Mond, neked mi bajod? - nézett értetlenül Daiki, mire kihúztam magam.
- Srácok, a Yamada család legifjabb tagjának apja áll most előttetek!
- Mi van? - kérdezték kórusban, mire én vigyorgva bólintottam egyet. Mind a nyakamba csimpaszkodtak és gratuláltak.
- Na és ki az anyja?
- Rei az, tudjátok! - erre lehervadt az arcukról a mosoly.
- Ugye meg van neked, hogy amiatt a csaj miatt dobtak ki téged az egyetemről?
- Igen, na és? Rei szeret, én is őt és végre lesz egy gyerekem is. A többi csak formaság!
- Az apjának is ezt fogod mondani, mielőtt megöl téged?
- Az öreg ebbe nem szólhat bele, az én gyerekemről van szó nem az övéről. Amúgy meg higgyétek el, megoldom a dolgot. Nem csak Ryosuke az egyetlen probléma megoldó a családban! - kezdtem el duzzogni.
- Az öcsénk sosem volt az.
- Igaz, még ahhoz is noszogatni kellett, hogy kibéküljön Hikari-channal! - vágott közbe Kei. Oké, azt hiszem ő rossz példa volt, de a lényeg, hogy nem ijedek meg semmilyen fenyegetéstől, megvédem Rei-t és a gyerekünket is. A srácok lassan elmentek, én pedig elvittem az ikreket fagyizni.
- Lányok, eláruljak nektek egy nagy titkot?
- Micsodát Yuya bácsi?
- Nemsokára lesz még egy unokatestvéretek! - erre mindketten nagy szemeket meresztettek.
- Akkor lesz kivel játszanunk?
- Igen, de majd később, előtte még meg kell nőnie.
- El kell mondanunk a papának, hogy ő is örüljön!
- Ez még legyen a hármunk titka rendben? - felemeltem a kisujjam, mire ők is és kereszteztük őket. Nem lenne fair az öcsémmel szemben, ha én a boldogságomról regélek, míg ő a beteg fia miatt aggódik. Talán ha enyhül benne az a sok feszültség, neki is elmesélem hogy az élet talán nem is akkora szívás mint amilyennek tűnik.

3 megjegyzés:

  1. Kiyyyyyyyaaaa, Yuyan nagyon cuki. Azt viszont figyelembe vehetné a lelkem, hogy mikor a nagy Ryo átment az egészen, ő már felnőtt volt, a lányok meg még picik.

    Azon viszont felnevettem, mikor közölte, hogy "Az én gyerekemről van szó, nem az övéről" Mármint Rei apja kapcsán. Bakker, miért a csaj, akit teherbe ejtett, nem az öreg gyereke? xD

    VálaszTörlés
  2. Nagyon bírom a nagybácsit imádni való egy figura. A hozzá állása, hogy a lányoknak egyszerűen elmondta a betegséggel q valóságot nagyon okosan csinálta. Kíváncsi leszek, hogy sikerül legyőzni majd az apát és így megmenteni a gyermekét és a gyermekének anyját. Nem lesz egyszerű nagyon szurkolok neki.

    VálaszTörlés
  3. Örülök,hogy Yuyának is kezd kialakulni az élete! Drukkolok nekik,és természetesen a kis Ryonak,hogy lépjen a gyógyulás útjára.

    VálaszTörlés