16.rész

Egész éjszaka Hikari mellett virrasztottam, másnap kora reggel pedig megkértem az orvost, had nézhessem meg közelebbről a lányomat. Bár óva intett tőle, végül mégis belement. Az aprócska teste egy inkubátorba volt bezárva, az arcán pedig egy lélegeztető maszk jelezte, hogy a tüdeje még nagyon fejletlen. Ennek ellenére látszott, hogy igenis küzd az életben maradásért.

- Jó reggelt, Kyoko-chan! Ne félj most már jó? Az apukád itt van veled és nem engedi, hogy bármi bajod essen, szóval tarts ki és nőlj szépen meg, hogy együtt hazamehessünk, jó? - az egyik ujjamat bedugtam a lyukon és óvatosan megsimogattam a hasát. Kyoko erre fogta és az aprócska kezével megfogta az ujjamat. Elmosolyodtam, ő pedig rám nézett és visszamosolygott rám. Éreztem, ahogy folynak a könnyeim. Annyira boldog voltam es megkönnyebbült amiért részese voltam ennek a pillanatnak. Csak azt sajnálom, hogy Hikari nem lehet itt...Legalábbis azt hittem. Hátrafordultam és láttam, hogy Hikari az üvegfalon keresztül figyel minket és neki is potyognak a könnyein. - Most megyek és rászólok a mamára, hogy feküdjön vissza pihenni! Ma még vissza jövök a testvérkéiddel, szóval addig légy jó és ne add fel! - végül kimentem a szobából.

- Ryosuke, el sem tudod hinni milyen csodálatos volt látni titeket!

- Drágám, mégis mit csinálsz itt? Neked most ágyban a helyed, nehogy felszakadjon a seb vagy valami! Kérlek bírd ki, meglásd hamar rendbe jössz és mind együtt fogunk hazamenni. Kérlek tedd meg ezért! - végül együtt mentünk vissza Hikari kórterméhez. Amíg ő igyekezett pihenni, én felhívtam Yuyat és el újságoltam neki a történteket. Ő is nagyon boldog volt és megígérte hogy behozza ma a gyerekeket. Ryonak ez most különösen fontos, hisz amint bemutattam neki a kishúgát, neki is kezdenek az őssejt beültetésnek. Sajnos ez azt is fogja jelenteni, hogy Ryo egy ideig el lesz különítve és csak egy ember maradhat mellette. Mivel Hikari még nagyon gyenge, épp ezért én leszek az, aki erre a két hétre mellette maradok. Tudom, hogy nem lesz tőle boldog, de muszáj elvégezni az átültetést, mert csak ez biztosíthatja, hogy életben maradjon. A délelőtt folyamán Kuroda-senseiel beszéltem az őssejt átültetéssel kapcsolatban, elmondta mire figyeljek oda és hogy ez az egész durván két hetet vesz majd igénybe. Délután pedig végre megérkeztek a gyerekek.
- Papa! - szaladtak oda hozzám a lányok, míg Ryo Yuya karjai között nyűglődött. Felkaptam a lányokat és nyomtam egy puszit az arcukra.
- Hé, öcsi mi a baj? - simogattam meg Ryo arcát és őt is megpusziltam.
- Már megint nem mozog a lábam, papa! - elsírta magát, a szívem pedig összeszorult. Letettem a lányokat és átvettem a fiamat. Szorosan magamhoz öleltem és közben igyekeztem őt megnyugtatni.
- Gyerekek, mi lenne ha megismernétek a kishúgotokat? - a gyerekek szemei elkerekedtek és mindhárman elmosolyodtak. Oda is vittem őket a csecsemő intenzívre, ahol Kyoko feküdt.
- Papa, miért ilyen kicsi? - kérdezte Ryo és az arcát nekinyomta az üvegnek, hogy jobban láthassa.
- Mert kicsit előbb született, mint kellett volna és meg kell erősödnie. De ne aggódjatok, mert nemsokára megnő és akkor majd közelebbről is megnézhetitek, jó?
- Hol a mama, papa? - nézett rám Saya szomorúan. Na igen, most jön a neheze. Még szerencse hogy erre is kitaláltam valamit.
- A mamának most sokat kell pihennie. Tudjátok, mikor egy lány kisbabát hoz világra, utána nagyon elfárad és sokat kell pihennie. A mama is most pont ezt csinálja!
- Ha nekünk lesz kisbabánk, mi is ilyen fáradtak leszünk? - kérdezte Sora, mire bólintottam. Végül Yuya levitte a lányokat édességet venni, Ryo viszont ottmaradt velem.
- Papa, én miért nem mehettem édességet venni? Én is szerettem volna!
- Picur, jól figyelj most arra, amit mondok! Egy ideig most nem fogunk hazamenni, rendben? - láttam, hogy megrémült de muszáj volt elmondanom mi fog történni.
- De miért papa?
- Tudod, mikor egy kisbaba megszületik a köldökénél van egy hosszú zsinor. Ebben a zsinórban van egy nagyon különleges anyag, amit úgy hívnak hogy őssejt. Ez az anyag fog majd segíteni neked abban, hogy te jobban legyél! - böktem meg a hasát, ő pedig bólintott.
- Akkor igazából nem is a kistestvérem menti meg Ryot, hanem az a zsinór ugye?
- Igen, viszont ha nem született volna meg a testvérkéd akkor az a zsinór se lenne. Szóval végül is a testvérkéd segít neked.
- De attól még hazamehetünk nem?
- Egyelőre nem öcsi. Mivel nem szabad, elkapnod semmit, így te és én kapunk egy külön szobát, ahol csak mi ketten leszünk. Két hétig muszáj ott lenni, hogy sikerüljön a dolog és meggyógyulhass. Megérted ezt, ugye?
- Igen papa. De te ugye itt leszel velem? Nem akarok egyedül lenni! Nagyon félek!
- Hát persze kicsikém. Meglásd együtt majd túljutunk ezen és együtt fogunk majd hazamenni! - szerencsére sikerült megértetnem vele a dolgot és ennek örültem. Miután a gyerekek elköszöntek egymástól, Ryo meg én a neki előkészített szobába mentünk és végül elkezdődött az őssejt átültetés, amire már mind vártunk.