2.évad 12.rész

A napok egyre gyorsabban teltek és mire észrevettük volna, már a tél küszöbén voltunk. Persze a gyerekek egyre türelmetlenebbül várják a telet, elvégre jön a karácsony és lesz hó, szóval ez lesz számukra a paradicsom. Ryo persze kivétel. Lassan elérkeznek a mellékhatások, így a kis törpének még nagyobb kihívásokkal kell majd szembenéznie. Félek a reakciójától. Én se reagáltam túl jól, de ő még kicsi és másképp reagál a dolgokra. Szerencsére eddig még minden rendben ment. Ma meghívtuk Yuko-chant ebédre, hogy ne legyen egyedül. Kou-kun nevelése úgyis lefárasztja, meg aztán Hikari-val nagyon megkedvelték egymást. Amíg Hikari-val az ebédet csináltuk, a gyerekek ott teáztak a konyhában. A lányok minden dologba bele tudják vonni az öccsüket, legyen az bármilyen lányos dolog. Ryo nagyon ragaszkodik hozzájuk, ami egy kicsit zavar. Jobban örülnék ha lennének barátai akivel játszhat és akiket át hívhat magához. Persze tudom, hogy ez most a betegség miatt lehetetlen. Miután elkészültünk az ebéddel, vártuk, hogy Yuko-chan megérkezzen. Mikor megérkezett beendegtük.

- Köszönöm a meghívást, remélem nem késtem el!

- Ugyan már, köszönük, hogy eljöttél! Azt hiszem a lányokat még nem ismered. Lányok, gyertek köszönni! - kiabáltam a gyerekeknek, akik már az asztalnál ültek.

- Mi történt papa? Milyen szép a néni! - csodálkozott Saya, mire elmosolyodtunk.

- Ti vagytok Sora és Saya, igaz? - a lányok bólintottak és közelebb jöttek.

- A néni a mama barátja? - kérdezte Sora.

- Igen, de nem vagyok néni! Hivjatok csak Yuko-nak, rendben?

- Papa, mikor eszünk végre?

- Menjetek az asztalhoz és akkor eszünk, rendben? - nem kellett nekik kétszer mondani, már szaladtak is. Mikor Ryo meglátta Yuko-chant, elmosolyodott. Miután leültünk, nekiláttunk az ebédnek.

Nagyban ebédeltünk, mikor Ryo letette a villát.

- Mi a baj picur? - bökte meg a hasát Hikari.

- Mama, miért nem sóztad meg az ennivalómat? - ezt nagyon furcsáltam, így belekóstoltam az ebédjébe, ami nagyon ízletes volt. Azonnal tudtam, hogy mégis mit jelent ezt. Kétségbeesve néztem rá Hikari-ra, amit Ryota is észrevett és lelökte a földre a tányérját, ami ripityára törött.

- Papa, miért nincs íze az ennivalónak! - kiabálta és elsírta magát. - Most meg fogok halni ugye? Hazudtatok a mamával, azt mondtátok hogy a kistestvérem majd segít, de nem is igaz! - ránéztem Ryora majd a lányokra, akik csak kicsire voltak a sírástól.

- Ryo öcsi meg fog halni? De azt mondtátok nem fog! Miért hazudtatok nekünk! - kész káosz alakult ki. Hiába akartuk nyugtatni őket, csak tovább sírtak. Elpattant nálam valami az biztos, mert hangosan rájuk kiáltottam.

- Elég legyen! - a hangomtól a gyerekek összerezzentek. Soha nem emeltem fel a hangomat, de muszáj volt valahogy lecsillapítanom őket. - Gyere ide! - néztem rá Ryo-ra, aki kissé rémülten odajött hozzám. Felvettem és az ölembe ültettem.

- Papa, most haragszól rám? - Figyelj picur, tudom, hogy mennyire félsz, de hidd el az, hogy nem érzed az étel ízét azt jelenti, hogy hat a gyógyszer amit kapsz és ez jót jelent.

- Akkor nem fogok meghalni?

- Persze, hogy nem kicsim.  Nyugodj meg, jó? - bólintott és a mellkasomra hajtotta a fejét.

- Szeretlek Papa, ne haragudj rám, jó? - nézett rám boci szemekkel, mire nyomtam egy puszit a homlokára.

- Mi lenne, ha felmennétek és pihennétek egy kicsit? - a gyerekek megköszönték az ebédet és Hikari-val együtt felmentek.

- Ne haragudj a kis közjátékért! Általában nem szoktak így viselkedni.
- Ne aggódj, igazából csodállak amiért így meg tudod őket nyugtatni. Remélem majd én is ilyen szülő tudok lenni, mint te! - Yuko-chan elmosolyodott, majd miután elköszöntünk egymástól, hazament. Én felmentem a szobánkba, ahol Hikari feküdt az ágyon, a gyerekek pedig ott aludtak körülötte.
- Látom sikerült elaltatnod őket! - közelebb mentem hozzá és megcsókoltam.
- Nagyon jó apa vagy, ugye tudod? Nálad jobb példaképünk nem is lehetne!
- Csak arra gondoltam, hogy meg kell nyugodjanak. Nem szeretem őket szenvedni látni, ahogy téged sem!
- Nem fekszel ide hozzánk? - bólintottam, majd felvettem Ryo-t és egy kicsit alrébb raktam. Lefeküdtem Hikari mellé és engem is elnyomott az álom.